Érdek, közös érdekünk, létérdekünk (külpolitika) Általában olyan eseményre történő előzet&hellip Tovább
A kutatási eredmények azonban rejthetnek magukban meglepetéseket, ugyanis a közvélemény-kutatások közös jellemzője a nem válaszolók igen magas aránya még a választás előtti utolsó hetekben is (~30%). Ez nem csak a válaszmegtagadást jelenti, hanem magába foglalja a biztos pártszimpátiával nem rendelkezők „nem tudom” válaszait is. A kérdés tehát az, hogy milyen véleményt nyilvánítanak ezek a szavazók április 11-én?
Jelen írásunkban e választópolgárok véleményére és cselekvésére kísérlünk meg becslést tenni. Becsléseinkhez a TÁRKI és a Századvég Alapítvány 2010.04.08.-án nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatait használtuk.
A Századvég Alapítvány kutatása alapján a nem válaszoló szavazók között a szavazók között durván 50% azok aránya, akik - bár rendelkeznek kialakult pártszimpátiával - nem nyilvánítanak véleményt a közvélemény-kutatások során. Ennek számos oka van, az elméleti hátteret nem célunk ebben az írásban bővebben leírni. Jelenleg elegendő csak annyit mondanunk róla, hogy egyrészt az emberek bizonyos része alapvetően nem szeret nyilatkozni pártszimpátiájáról, másrészt pedig az adott vélemény vélt népszerűtlensége is sokakat visszatarthat a válaszadástól. Ez a vélt népszerűtlenség (vagy épp népszerűség) fakadhat a médiában sugallt üzenetekből, a párt ideológiájának népszerűségéből, és a pártnak az egyén közvetlen környezetében feltételezett népszerűségétől/népszerűtlenségétől.
Ezek alapján felállítható egy „sorrend” a pártok között abban a tekintetben, hogy vajon a hozzájuk fűződő szimpátia milyen mértékben kerül kinyilvánításra a lekérdezések során. Három lehetséges sorrendet tételeztünk fel a pártok között, melyekhez egy szimulációs modell segítségével kiszámítottuk a pártok mögött rejlő „valós” támogatottságot. Természetesen hangsúlyozzuk, hogy hipotetikus vélemény-nyilvánítási hajlandóságokkal dolgozunk minden párt esetében, mivel ezen attitűdökkel kapcsolatban nem áll rendelkezésünkre kutatási adat.
1. Sorrend: MSZP, MDF, LMP, Jobbik, Fidesz
2. Sorrend: MSZP, MDF, Fidesz, Jobbik, LMP
3. Sorrend: MSZP, Fidesz, MDF, LMP, Jobbik
Véleményünk szerint az MSZP-szimpatizánsokat jellemzi a legnagyobb mértékben véleményük elrejtése (ennek okai között szerepel a baloldaliság „stigmájától” való félelem, aminek történelmi okai vannak Magyarországon, a kormánypárt népszerűtlen intézkedései, a közelmúltban napvilágot látott politikai botrányok sora, stb). A kis pártok közül csak az MDF szavazótáborát tartjuk viszonylag tartózkodónak.
Az első feltételezett sorrendben a Fidesz szavazótáborát tekintjük a szimpátiájukat legkevésbé letagadó csoportnak, a kis pártok csak ezt követik. A többi két feltételezett sorrendben a kis pártok táborát (legtartózkodóbb az MDF tábora) pedig a legnyíltabbnak tételeztük fel. A feltevéseinknek megfelelő véleményeloszlásokat az alábbi táblázat mutatja:
Eloszlás
Fidesz
MSZP
MDF
Jobbik
LMP
Impulzív
1
0.42
0.2
0.04
0.11
0.055
0.175
2
0.44
0.185
0.035
0.1
0.06
0.18
3
0.445
0.18
0.03
0.105
0.06
0.18
Becslésünk egyik figyelemre méltó eredménye, hogy a Fidesz támogatottsága a társadalom körében nem éri el az 50%-ot, az erős kampány ellenére sem. További fontos eredmény, hogy az MDF támogatottsága a teljes társadalomban nem haladja meg a bejutási küszöböt, az LMP viszont minden lehetséges forgatókönyv szerint elegendő támogatást élvez a bejutáshoz. Minden egyes forgatókönyvben számoltunk az úgynevezett impulzív szavazókkal, akik nem rendelkeznek kialakult pártpreferenciákkal a lekérdezések időpontjában (17-18% az arányt tételeztünk fel a teljes társadalmon belül, a Századvég kutatása szerint ez az arány 18%).
A választás kimenetelének becsléséhez figyelembe kell vennünk, hogy ki fog valóban elmenni a szavazásra. A kampányok egyik legfontosabb célja a szavazótábor bővítése mellett a tábor mobilizálása. Ahhoz tehát, hogy modellünk a választás kimenetelének becslésére is alkalmas legyen, figyelembe kell vennünk a pártok mozgósítási képességét. Ezzel kapcsolatban úgyszintén három lehetséges forgatókönyvet vázoltunk fel a mozgósítási arányokat tekintve (legalacsonyabbtól a legmagasabbig). Hangsúlyozzuk, hogy ezek az adatok is hipotetikusak:
1. Sorrend: MSZP 70%, MDF 75%, Fidesz 80%, Jobbik 85%, LMP 90%
2. Sorrend: MSZP 70%, Fidesz 75%, MDF 80%, LMP 85%, Jobbik 90%
3. Sorrend: MSZP 70%, MDF 75%, Fidesz 80%, LMP 85%, Jobbik 90%
Becsléseink szerint a választások kimenetele az alábbi szerint alakul (az impulzív szavazók a mért eloszlásnak megfelelően szavaznak, az egyéni listás szavazások kimenetelét nem tartalmazza becslésünk):
1.
Fidesz
MSZP
MDF
Jobbik
LMP
Részvétel
Eloszlás
0.42
0.2
0.04
0.11
0.055
1. Sorrend
0.8
0.7
0.75
0.85
0.9
Eredmény
51.95%
21.72%
4.61%
14.45%
7.27%
64.55%
2. Sorrend
0.75
0.7
0.8
0.9
0.85
Eredmény
49.53%
22.05%
5.05%
15.63%
7.74%
63.49%
3. Sorrend
0.8
0.7
0.75
0.9
0.85
Eredmény
51.24%
21.49%
4.54%
15.17%
7.56%
65.58%
2.
Fidesz
MSZP
MDF
Jobbik
LMP
Részvétel
Eloszlás
0.44
0.18
0.035
0.1
0.06
1. Sorrend
0.8
0.7
0.75
0.85
0.9
Eredmény
54.43%
20.28%
4.06%
13.30%
7.92%
64.58%
2. Sorrend
0.75
0.7
0.8
0.9
0.85
Eredmény
52.08%
20.55%
4.47%
14.29%
8.61%
63.17%
3. Sorrend
0.8
0.7
0.75
0.9
0.85
Eredmény
53.86%
20.00%
4.06%
13.81%
8.26%
65.25%
3.
Fidesz
MSZP
MDF
Jobbik
LMP
Részvétel
Eloszlás
0.445
0.18
0.03
0.105
0.06
1. Sorrend
0.8
0.7
0.75
0.85
0.9
Eredmény
55.16%
19.58%
3.40%
13.90%
7.96%
64.58%
2. Sorrend
0.75
0.7
0.8
0.9
0.85
Eredmény
52.80%
20.01%
3.65%
14.98%
8.55%
63.45%
3. Sorrend
0.8
0.7
0.75
0.9
0.85
Eredmény
54.37%
19.52%
3.36%
14.49%
8.26%
65.38%
Eredményeink tehát azt mutatják, hogy a közvélemény-kutatási eredmények – annak ellenére, hogy keresztmetszeti információkkal látják el a pártokat és a szavazókat – nem feltétlenül alkalmasak arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le belőlük a választás pontos kimenetelére vonatkozóan. Becsléseink szerint – amely a TÁRKI által becsült értékektől kis mértékben eltér –, ha a Jobbik valóban komoly mozgósításra képes, a parlamenti választásokon elért eredménye könnyen meghaladhatja akár a 13-14%-ot is, az LMP pedig ugyanezen feltétel teljesülése esetén biztosítja helyét az elkövetkezendő négy évben a Parlamentben. Az MDF eredményeink szerint a következő ciklusban valószínűleg nem szerez mandátumot.
Még egyszer hangsúlyozzuk: szimulációs modellünkben mérési adatok hiányában – hiszen maga a mérés is problematikus – hipotetikus, becsült értékeket használtunk. Így nyert eredményeink azonban azt mutatják, hogy miközben a Fidesz valószínűleg fölényesen nyerni fog, az MSZP támogatottsága meghaladja a jelenleg mért szintet (akár 20% fölé is emelkedhet). A kisebb pártokkal kapcsolatos előrejelzésünk értékelésekor és értelmezésekor azonban hangsúlyoznunk kell, hogy az impulzív szavazók között sokakat meggyőzhetnek – így a Jobbik és az LMP jóval komolyabb súlyt képviselhetnek a Parlamentben, mint ahogy azt a közvélemény-kutatások sugallják. A részvételi arányra vonatkozó becslésünk azt mutatja, hogy bár ez nem fogja elérni a legutóbbi választáson mért – a magyar demokráciában a rendszerváltás óta majdnem a legmagasabb – 67%-os értéket, megközelítheti azt (63-65%).
Bár igyekeztünk rámutatni arra, hogyan „javíthatók” egy szimulációs eljárás segítségével a közvélemény-kutatásokból nyert adatok, írásunk legfontosabb „üzenete” a választások előtt az, hogy az új kelet-európai demokráciákban – így Magyarországon is – különösen fontos, hogy az állampolgárok éljenek a szabad választás jogával, amelynek kivívása a rendszerváltás egyik legnagyobb eredményének számít.
2010. április 9. péntek 10:51
forrás: www.indy.media.hu

Ma ér véget a több napos Ellenkultúra Fesztivál a Tűzraktérben egy rakás programmal, előadások, vetítések, színház, koncert, stb.
A hét mesterlövésze - dvd ajánló műsor társadalomkritikával
Rádió Café, szombat és vasárnap, 15-17 h
72. adás, 2009-10-25
Nem csak leszbikusokat várnak, teljesen nyitott a rendezvény mindenki számára!
„Időt-álló leszbikusok”
4. LIFT – Leszbikus Identitások Fesztiválja
2009. október 5-10.
Filmvetítések a Művész moziban: október 5-9. 20h
Programok a Merlin Színházban: október 10. 12-04h

Aztán a hardcore-hoz egyre inkább társult valamilyen életforma és filozófia is. Úgy gondoltam, írok egy szerintem hiánypótló, de a teljesség igényét abszolút nélkülöző áttekintést, amely kicsit megvizsgálja a hardcore hátterét és bemutat néhány kapcsolatot a hardcore zene és a mozgalom kapcsolatáról: miként kötődhet a HC olyan gondolatokhoz, mint a vegetarianizmus/veganizmus, szociális küzdelmek, állatvédelem, pozitív agresszió, esélyegyenlőség, önrendelkezés és csináld-magad. Elég sok szó lesz amerikai történetekről és bandákról, ezt egy hardcore-ról szóló cikkben nézzétek el nekünk. Szívesen vesszük a kiegészítéseiteket, hiszen természetesen könyvet is lehetne írni, még akkor is, ha csak a legfontosabb bandákat és pillanatokat említjük.

Hortobágyi László a világzene elkurvításáról, az underground ifjúsági kultúra hullámairól, a technobarbarizmusról, és az internetkeresztényekről
A változások őre változáskor
Akár a népe, oly tanácstalan,
De akkor is szép, hogyha tetszhalott, mert
Akárhogy nézem: ragyogása van.
Fölébreszthetném, mint vendég a portást,
De egy káromkodásával megölne…
Csak alszik, mintha kisgyermekkorában.
Alszik. Akármi lehet még belőle.
This planet has - or rather had - a problem, which was this: most of the people on it were unhappy for pretty much of the time. Many solutions were suggested for this problem, but most of these were largely concerned with the movements of small green pieces of paper, which is odd because on the whole it wasn’t the small green pieces of paper that were unhappy.
SZÍNDARAB A MEGFIGYELT MAGYAR INDIÁNOZÓKRÓL
Sápadt arcok
Izgatott a többszörösen skizofrén állapot – mondja az egykori dunakanyari indiánozókról és a közéjük beépült ügynökről Kovács Krisztina dramaturg (32 éves), a Radnóti Színházban bemutatott Apacsok társszerzője.
Teljes cikk: HVG Hetilap
Kassak „az” aktivista művész Magyarországon, ez annak, aki aktivista, aktivizmussal foglalkozik, aktivizmussal és vizualitással, vagy irodalommal, mondhatni kötelező program.

Úgy látszik, válság idején meg kell egyeznünk az alapfogalmakban. Most készült el az ATTAC Magyarország globalizációs szótára és máris megszületett egy új, interneten terjedő „Magyar közéleti értelmező szótár”. Kevésbé intellektuális, mint az Indymédiának FAM által írt „Közhelyszótár”, rövid is, de egyszerű, frappáns, friss, porhanyós. Egy giccses smile-gyűjteménnyel megspékelve terjed, ezt sajnos nem tudjuk továbbadni, de eme web-népművészeti alkotás talán nem a míves faragványai miatt oly értékes. Olyan szócikkek szerepelnek az új szótárban, mint Turbó Magyar, MSZP, szellemi elit, vagy hipermarket.

G. William Domhoff, az Egyesült Államok hatalmi struktúráinak egyik legismertebb kutatója, beszól az összeesküvés-elméleteket gyártó (kontraproduktív) gittegyleteknek. A cikk amerikai témákra vonatkozik, de nem nehéz alkalmazni máshol sem. http://sociology.ucsc.edu/whorulesamerica/

Abszolút aktuális kérdés az olimpia így másfél hónappal a vége után, ezért is vállalkoztunk erre az embert próbáló feladatra, hogy értékeljük a nyári játékok eseményeit. Természetesen kellőképpen bulvárosak vagyunk, de azért bele-belecsúszunk a birodalomépítési praktikák elemzésébe is.
Kritika napjaink szolipszizmusáról…

160 éve jelent meg a Kommunista Kiáltvány. A nemzetközi Marx-kutatás messze földön híres fellegvárai, mint a kurucinfo, és a hirszerzo.hu már ismertették állásfoglalásukat az évforduló alkalmából. Összehasonlításképpen itt egy írás 1998-ból, a témában közismerten elmaradott, provinciális, periférikus Németországból. Robert Kurz (Nürnberg, EXIT!) rövid esszéje a marx-i életmű „nyilvános” és „titkos” jelentéséről, a Kommunista Kiáltvány osztályharc-fogalmának elavultságáról és a „másik”, „ezoterikus” Marx minden eddiginél nagyobb aktualitásáról.

*** nol.hu tüntetés-videóval frissítve ***
Veszélyben a Kultiplex! Igen, a Kultiplex, ahol pénzért van a sör és kidobók is vannak, és nincs minden koncert ingyen, se kolbászból a ruhatári fogas, de hogy mégis rohadt sokan eljöjjetek a csütörtöki bezárás elleni demonstrációra, a Kettőnégy készített egy lelkesítő különkiadást. Egy Stop-táblával próbálják megállítani a helyet lezúzni készülődő dózermasinát! Ha módotokban áll, hírdessétek az igét és 6-án (csüt.) délután 5 körül találkozunk a szórakozóhely melletti „parkban”.