Felelős (Szinonimák: megalapozott, komolyan vehető) A társadalomra, ezen belül is főleg a&hellip Tovább

Ilyen ügyről, madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
(Arany János)

A kaliforniai legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a San Diego Bevásárlóközpont megszegte Kalifornia állam szólásszabadságra vonatkozó törvényét, amikor tulajdonosai kitessékelték a bevásárló központból a tüntetőket, akik az egyik üzlet elleni bojkottra felhívó röplapokat osztogattak. Demonstráció Budapesten is volt már plázában, de a jogszabályok nálunk nem ilyen engedékenyek

A franciák szállítmányozási forradalmat indítanak az munkalovak felhasználásával több mint 70 városban – többek között az iskolabuszok vontatására vagy szemételtakarításra.

„De itt vagyunk páran, dühösek,
Kezdődjék hát az ütközet.
Kezünkben beadvány, jogszabály,
Fogd vissza magadat, kiskirály!
Millió, millió, millió zsebbe száll,
A költségvetésből a lóláb kilógicsál,
Millió, millió, millió zsebbe száll,
S csodálkozol, ha a kerület ordibál?!”

„Akkor lehetne egy zöld kormányzati negyeddel villogni, ha lenne e mögött egy zöld energiapolitika és környezetpolitika, ami a passzív ház technológiát mindenki számára hozzáférhetővé teszi. Ez egy hiteles alapot adna a kormányzati negyednek is.” - mondja Ertsey Attila építész, aki a kormányzati negyed győztes tervének a „passzív ház” részén dolgozott, és az érdekelte, hogy passziv és öko házként egy ekkora méretű épülettel mit lehet kezdeni? „Kormányok jönnek mennek, de ez az épület itt marad.”

A kormányzati negyed nyertes pályázatát úgy adják el nekünk, hogy „minden ízében zöld”. Az új épületek nem érintik a Nyugati Pályaudvart és területét, mégis döntenek arról, a megkérdezésünk nélkül, hogy 130 év után ne legyen ott vasúti közlekedés. Vigyék kijjebb, lejjebb a föld alá a koszos vagonokat. Gondolom boltok lesznek a pályaudvarban, vagy irodák. Kár, hogy olyan régi és műemlék, pedig lehetne a helyére valami nagyobbat építeni.

Nomen est omen - A név kötelez. Botrányosra sikerült a „Botrányösszesítő tüntetés” a VI. kerület vezetői ellen. Elmenekülő polgármester, lakógyűlésre emlékeztető ordibálás.
A Kizárólag És Mindenek Felett Egyedül Üdvözítő Médium második adása.

„Mi már el akartuk volna kezdeni [a beruházást] a választások előtt, de azt mondták hogy ne kezdjük” - árulták el a mélygarázsépítők a lakók képviselőinek tartott tájékoztatón. Most nagyon nem örülnek annak, hogy a hangfelvétel elért a széles nyilvánossághoz, és perrel fenyegetőznek. Új fordulatok a Nagymező utcában.

Fák kivágása és 6 szint mélységű mélygarázs fenyegeti a Nagymező utca lakosait és épületeit. Miközben a kivitelezők elkerítették az építési területet, a tiltakozók jogi úton küzdenek. Szerintük az építési engedély ezer sebből vérzik.
Az elmúlt napokban a szócsatákat egy-egy néni által elkövetett tojásdobálás tarkította, ám a mai napon egy új eszköz bevezétés igérik a Nagymező utcai lakosok: hangfelvételt tesznek közzé, amely igéreteik szerint "megmagyarázza, hogy a környék lakói miért nem tudtak a beruházás előkészületeiről". Igazi 2006-os harcmodor.
A hangfelvételes sajtótájékoztatót követően csütörtökön és pénteken 17 órától demonstrációt szerveznek az utcában, gyertek!

Egy hely a fővárosban, ami ugyan szerepel a város térképein, van postacíme is, mégis az utolsó évtizedekben fehér folttá vált. Egy rejtekhely, amiről megfeledkezett mindenki, egy titok, amit már senki sem akar megfejteni többé, mert a létezéséről sem tud. Millenáris? Ami Budán van, a régi Ganz helyén? Nem! A zuglói Millenáris, az igazi és egyetlen.
„jó ideje gyanakszom, hogy a nemzet szószólóiként fellépők igen gyakran valójában törpe kisebbséget képviselnek. Civil és szakmai mozgalmakat lejáratva, leginkább saját érdekeiknek vagy eszmerendszerüknek - ismerjük el - igazán ügyes hangadói. Mintha ők lennének maga a közvélemény - vélhetik, akik követik a napi híradásokat.” (Gáti Júlia - HVG)
Frissítve Friderikusz véleményével
GYERTEK! Újabb ház, ezúttal a Dob utca 27. bontását kezdték meg a régi pesti zsidónegyedben. Most maga a VII. kerületi önkormányzat akarja lerombolni a "tulajdonát képező" 150 éves házat. Egy ötemeletes monstrumot készülnek építeni, a szomszédos bölcsőde parányi zöldjét is tönkretéve.

Pár percig fesztelenül lehetett sétafikálni egy zebrán. Nem gondoltam volna, hogy egyeseknek ez ekkora örömmel jár. Dehát így lett. Az önfelszabadítás egyszerű formái kifürkészhetetlenek. A RAGYA flashmobon már túl vagyunk, az autóhegyen még innen.

Mégis lesz nyomozás a Király utca 40. bontása miatt tett feljelentés nyomán.
A társadalmi szervezetek és aktivisták februári tüntetései után jogban jártas civilek tettek feljelentést a VI. kerületi rendőrségen. Március óta ezek hatására sorban születnek a hetilapokban a leleplező cikkek a VI. és VII. kerület ingatlanügyeiről, amik viszont a Főügyészség vizsgálódását indították el.
Frissítve egy újabb cikkajánlóval!

Elutasította a Király utca 40. ház bontása miatti feljelentést a VI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnüldözési Alosztálya.

Az Indymedia Film Alosztály (IFA) új rövidfilmje a Király 40-ről: "Ha lettek volna kerekei, ő lett volna a villamos."
Búcsú a bontóktól a Király utcában
március 9-én, csütörtökön 13 óra 13 perckor jár le 72 órás határidő, amelyet a XIII. kerület által előírt kötelező veszélyelhárítási munkákra kapott a kivitelező. Ezt követően nem végezhető semmilyen bontás az épületen. Törvényesen nem. Várunk mindenkit, aki figyelemmel kísérte a Király 40 sorsát, jöjjön 13 órára a ház elé elbúcsúztatni a bontómunkásokat!

Ismeretlen elkövető ellen műemlék megrongálásának gyanúja miatt feljelentést tett három magánszemély a Király40 bontása miatt. (Részletek bent)
Mivel a jog eszközeivel nem sikerült megállítanunk a Király u. 40. számú ház bontását, ezért tiltakozó és akadályozó demonstrációt szerveztünk március 4-én, szombat reggel 7 órára a ház elé. (Részletek bent)

A hétvégi Király 40. előtti rendezvényen megjelent Demszky Gábor főpolgármesternek talán ismerős lett volna a Kádár-rendszerből az a primitívség, ahogyan elvitték az elsőnek érekező lányt. Lili akkor azonban már nem volt ott, minden föltűnés nélkül történt, és sírnivaló módon.
Csendes Bob múlt heti elhurcolása az egyik tüntetésről a kamerák kereszttüzében fáklyás menet ahhoz képest, ahogy Lilivel bántak. Pedig nem zárták össze B. Mihály apósgyilkossal mint Bobot, ám mégis…

A kőmorzsolás maga megtekinthető a köztévé egyes csatornáján, a 11 órás Este című műsor végén. A nagyon látványosan előadott mutatvány szépséghibája az volt, hogy nem tartógerendáról volt szó, és az hogy a tetőnek vannak korhadt gerendái, ez nem hatott elég meggyőző erővel a bontás szükségessége mellett. Ezért az alpolgármester úrnak valóban hangsúlyoznia kellett, hogy az elmorzsolt darab a tető legerősebb gerendájából, direkt a polgármester úr morzsolása számára lett kimetszve.