Kádári, kádárista A jobboldal szóhasználatában a balliberális (főként az MSZP-hez kötődő)&hellip Tovább
Közhelyszótár+
Történetfilozófiainak álcázott, valójában inkább harci-pragmatikai jellegű osztályozási és észlelési séma, amely ritkán jelenik meg így megnevezett hivatkozásként, sokkal inkább egyfajta általános attitűd, mely létfontosságú szerepet tölt be a (magyarországi) neoliberális diskurzus strukturálásában, valamint stigmatizációs-marginalizációs gyakorlatának fenntartásában.
A „kelet-európai történelmi bölcsesség” (KETB) elmélete szerint „mi, kelet-európaiak” (eufémizmussal: közép-európaiak) történelmünk viszontagságai révén eljutottunk egyfajta magasabb megértéshez, amely szerint a társadalmi katasztrófákat maga a „hőbörgés”, a „demagógia”, a „populizmus”, azaz tulajdonképpen maga a politikai aktivitás okozza, ezért a megoldást egyszerűen az utóbbi leértékelése, illetve az úgynevezett „szakmaiság” (ld. ott) feltűnése jelenti.
Mivel a KETB szerint „minden út Rómába vezet”, azaz minden energikusabb politikai mozgalom tkp. a fasizmushoz vagy a sztálinizmushoz vezető (esetleg tudattalan) balgaság csupán, ezért a konkrét tartalmi elemzést egy-egy esetleges új hang megjelenésénél el sem kell végezni, a megszólaló mintegy automatikusan a jól megszokott fasiszta/sztálinista kategóriába esik, pusztán szokatlan hangütése vagy „életveszélyes” szóhasználata által (pl.: tőke, osztály, gazdagok/szegények, nép, Duna, erdő stb.).
A KETB hatalmas előnye, hogy az elemzőt éppúgy megszabadítja a történelmi ismeretek/elemzések átkos terhétől, mint a fennálló társadalmi-gazdasági viszonyok elemzésének veszélyétől, vagy éppen az újabb (nyugati) kritikai elméletekkel és mozgalmakkal való szembenézés fáradságától.
Ezáltal elérkezünk egy új, immár veszélytelen „politika” Kánaánjába, ahol a KETB képviselője – épp a KETB által – nyugodt lelkiismerettel, bátran, sőt büszkén élvezheti a KETB-kompatíbilis közbeszéd gyümölcseit (népszerűségi listák, a politikai vezetők öltözködése, beszédstílusa, autóvásárlásai, ingatlanügyei és nyaralási utalványai, másrészt a „független szakmaiság” analitikus gyönyörei).
Az így kialakított „politikai” miliő akaratlan (?) következménye a társadalom depolitizálódása, valamint a politikai gondolkodás teljes paralízise, amit csak az időnként fellángoló artikulátlan (ált. szélsőjobboldali) őrjöngés tör meg itt-ott, mintegy visszamenőlegesen igazolva a KETB hívei számára elméletük helyességét.
Hozzászólások
remek a szócikk
nagyon örülök, hogy más is ír erről. Ne csak nekem kelljen erről a jelenségről beszélni folyton:-)
Tessék még ilyeneket többet!
Nagyon tetszett!
fasiszták stb.
Túl gyorsan cserélődik a címlapon a Közhelyszótár (lásd! „Kötelesség, kötelesség teljesítés, vállalt kötelezettség”)!
Pedig még szívesen anyáztam volna a MaNcsot - a címlapon!:)
Nyilván ez is a fasiszták/sztálinisták műve! Lásd még a 168 óra fórumának szerkesztői kérdését:
„Ki áll a sztrájkok mögött?”
hova lett?
…a „Kötelesség, kötelesség teljesítés, vállalt kötelezettség” címszó!?
Ez a „kieg” is nagyon jó! gratula a Szerzőnek!
ok
famnak is tetszett ugyhogy kanonizaltuk. Bj
gyu
gyu ez eleg jo lett irok famnak hogy mit gondol rola.. koszi! :)