indy.media.hu független média központ

Fékezetlen a habzás az MTA Politikai Tudományok Intézete körül: nyilatkozatháború zajlik az elbocsátásokról, nemzetközi (!) petíció követeli az egyik nyugdíjazott kolléga visszavételét. Kemény állítások hangzanak el a nyilvánosságban, hát még azon kívül. Egy intézmény belső átalakítása és a kapcsolódó személyi kérdések hirtelen a nyilvánosság bántóan éles reflektorfényébe kerültek.

Mint a történések egyik résztvevője, nem állom meg, hogy ne kommentáljam a helyzetet, amelyet abszurdnak, elképesztőnek és mégis (vagy pont ezért?) ismerősnek és jellemzőnek látok. Előrebocsátom, nem vagyok elfogulatlan: támogatom az új igazgató programját, mert jó ideje úgy gondolom, hogy intézetünk alapos reformokra szorul. Sőt megbízott igazgatóhelyettesként részt is veszek e program megvalósításában. De felteszem, ettől még a véleményem legalább annyira érvényes álláspont, mint az „ellentáboré”.

Az események ott kezdődtek, hogy tavaly Pálinkás József, az Akadémia elnöke egyértelművé tette: szeretné, ha javulna a kutatóintézetek nemzetközileg értékelhető tudományos tevékenysége, és olyan igazgatókat akar kinevezni, akik alkalmasak e cél megvalósítására. A PTI élére Körösényi Andrást nevezte ki, akinek igazgatói pályázatában éppen az volt a leghangsúlyosabb elem, hogy a PTI dokumentálhatóan nem emelkedik ki a hazai politikatudományi műhelyek, tanszékek közül a nemzetközileg érvényes tudományos teljesítményben, és ezen változtatni érdemes. Másik fontos célként azt nevezte meg, hogy a mai, némileg szétfolyó társadalomtudományos kutatások helyett fókuszáltabb politikatudományi kutatási profil alakuljon ki. Ami a teljesítményhiányt illeti, nos, a probléma okát egy nálam tapasztaltabb kollégám úgy fogalmazta meg, hogy a kutatói állást sokan afféle „tb-kifizető helynek”, azaz különösebb teljesítményelvárásokat nem támasztó fizetésfolyósító intézménynek tekintették. És a maguk módján igazuk volt, hiszen senki nem akadályozta meg őket ebben. Szeretnék pontosan fogalmazni: a PTI-ben, akárcsak más akadémiai kutatóintézetekben számos fontos, értékes és hasznos tudományos eredmény született. Ráadásul éppen a PTI igen jól szerepel nemzetközi projektekben is, százmillió forintos nagyságrendben képes külföldi kutatási pénzeket idehozni. De mindez esetleges.

A külföldi pályázatok például csupán néhány hiperaktív munkatárshoz kötődnek; és számos főmunkatársnak igen foghíjas a publikációs listája, különösen ami a nemzetközi standardok szerinti teljesítményt illeti. (Annál nagyobb egy publikáció tudományos értéke, minél szigorúbb szűrőkön, értékelési eljárásokon ment át. Egy rangos tudományos folyóiratban vagy minőségi nemzetközi kiadónál megjelenni sokkal többet jelent, mint mondjuk itthon kiadni egy könyvet, hiszen ez utóbbit szinte bárki megteheti. A külső szemlélőknek nem feltétlenül kell tud niuk, hogy adott esetben „félméternyi” könyv kevesebbett érhet tudományosan, mint egy tanulmány. De ami a legrosszabb, tapasztalom, hogy ezzel kollégáim sincsenek tisztában: főmunkatársi, tanácsadói besorolású kutatók szakmai beszámolójukban képesek nemcsak esszéket, de napilap-publicisztikákat is felsorolni.) Egyesek megengedik maguknak, hogy az évi 4-5 milliós fizetésért hónapszámra be se nézzenek a munkahelyükre, vagy 1-2 vidéki konferencia puha fedelű kiadványában megjelent pár oldalas szösszenetüket fogadtassák el éves tudományos teljesítményként. Közben a médiában politikai tanácsadókként, az üzleti világban vagy más műhelyekben, egyetemeken ténykednek, bizonyára a köz hasznára – ám a PTI számára ez csak igen korlátozott relevanciával bírhat.

Legyen világos: a fenti problémák másmásmódon ésmértékben, de a távozásra felkért kollégákra is vonatkoznak. De nagyobb baj, hogy valamennyire az egész intézet működését, légkörét áthatják. Ennek pedig következményei vannak. Az intézet teljesítménye elmarad a lehetőségeitől. Márpedig egy közpénzből működtetett intézmény vezetőjének kötelessége biztosítani, hogy a lehető legtöbb érték jöjjön létre az adott ráfordításból. Egy akadémiai kutatóintézetnek az a missziója, hogy a világon mindenhol elfogadott standardok szerinti tudományos eredményeket produkáljon. Ha nem ezt teszi, akkor éppúgy pazarlóan bánik a rá bízott erőforrásokkal, mint sok más állami cég. A szervezeten belül is igazságtalan állapotok alakulnak ki. Sokat dolgozó, empirikus kutatásokat végző, nemzetközileg publikáló fiatalok azzal szembesülnek, hogy foglalkoztatásukmeghosszabítása kérdéses,mert nincs rá pénz – miközben azt látják, hogy mások minimális ráfordítással is jól elvannak biztonságos közalkalmazotti státusukban, kapják a fizetést a nyugdíj és egyéb állami juttatások, fizetések mellett. Ez rombolja a munkaéthoszt, és demotivál.

Ez a helyzet engem is régóta zavar, de naivan azt gondoltam, hogy a fonákságával azért azok is tisztában vannak, akik kihasználják. Az utóbbi hetekben meggyőződhettem róla, hogy alaposan tévedtem. A társadalmi-politikai folyamatokat éles szemmel, kritikailag elemző kollégáim látása elhomályosul, értékítéletük tompul, és az önreflexióra képtelenné válnak, ha saját helyzetükről van szó. Jellemző, hogy mindenhol visszatérő motívum: Körösényi politikai tisztogatást végez, és ami velük történik, az egy átfogóbb, politikai kontextusban értelmezhető csupán. Próbálom megérteni. Talán annyira magabiztosak tudományos érdemeikben, hogy fel sem merül bennük, van olyan legitim nézőpont, ahonnan nézve eredményeik akár a minőségük, akár a tudományági orientációjuk miatt megkérdőjelezhetők? Vagy magukat afféle politikai jelenségnek tekintik, akiket értelemszerűen csak politikai alapon lehet bírálni? Esetleg ugyanabban a „leleplező üzemmódban” működnek, amelyben értelmiségünk oly szívesen értelmezi a politikai-közéleti folyamatokat; amelyben fel sem merül, hogy valakinek a hatalmi aspirációkon kívül más motivációja is lehet? Ez a paranoid világlátás sok kárt okozott már a közéletünkben, és értelmiségünknek a lövészárok-mentalitás kialakulásában is múlhatatlan érdemei vannak.

Egy szociológus kollégám, aki fókuszcsoportos médiaelemzéseket végez, meggyőződéssel állítja, hogy a diplomások sokkal elfogultabban, pártosabban, torzabban értelmezik a híreket, mint az „átlagember” a maga hétköznapi józanságával. Valami hasonlót látok itt is. Ami evidens lenne, az itt nem az. A világon mindenhol alkalmazott tudományos teljesítménystandardok itt nem érvényesek. Ha a legitim módon kinevezett vezető meg akarja valósítani a programját, az elfogadhatatlan. A munkahelyre nem kell bejárni. A fizetés minden körülmények között jár, mert megérdemlem. Aki elvárásokat támaszt, szakmai koncepciót akar megvalósítani, az nyilván egy báb, felsőbb hatalmak embere, és az autonóm, kritikai gondolkodás elfojtása, gerinctelen bólogatójancsik előállítása a célja.

Nem gondolom, hogy koncepciónk vagy egyes személyi döntéseink ne lennének bírálhatóak – több szempontú döntési helyzetben szinte kizárt optimális döntést hozni. De ahogy erről a legutóbbi intézeti értekezleten is meggyőződtem, a kollégák a legkevesebb energiát a tartalmi kérdések megvitatására szánják. Ellenben nagyüzemben folyik az önfelmagasztalás, az ön- és közáltatás, a teljesítményhiány magasztos eszmékkel, morális lózungokkal és politikai paranoiával való leplezése. Az intellektus jegyében.

A szerző politológus
 
 
Forrás: Népszabadság, 2010. május 31.
http://nol.hu/velemeny/20100531-az_ertelmiseg_mint_jellem_es_eletforma

TILTAKOZÓ NYILATKOZAT Szalai Erzsébetért

Alulírottak tiltakozunk amiatt, hogy Szalai Erzsébetet, az ismert baloldali szociológust, egyetemi tanárt, az Magyar Tudományos Akadémia doktorát elbocsátották az MTA Politikai Tudományok Intézetéből. Az egyik indok az volt, hogy korlátozta az új igazgató, Körösényi András eddig senki által nem ismert koncepciójának megvalósítását. A másik indok pedig az, hogy Szalai Erzsébet nemrég elérte a nyugdíjkorhatárt, vagyis 62 éves lett. Ez azonban csak ürügy, ugyanis a tudományos tevékenység jellegéből következő szokásjog szerint az MTA doktorai - miként az egyetemi tanárok - 70 vagy még több éves korukig dolgozhatnak.

Szalai Erzsébet eddig több mint 20 könyvet, számtalan tanulmányt és publicisztikát írt és publikált magyar és más nyelveken, az egyik legtöbbet idézett Magyarországon élő szociológus. Nemzetközileg és idehaza is nagyra becsült, ismert és elismert tudós. Sok alkalommal hívták előadónak egyebek közt New Yorkba, San Franciscoba, Tokyoba. Tanulmányait még japán nyelvre is lefordították. Egyetemi tanárként szociológusok, közgazdászok és politológusok egész nemzedékét tanította és jelenleg is tanítja. Autonóm gondolkodó, akit soha egyetlen kormány, egyetlen párt sem tudott sikerrel megkörnyékezni – se most, sem a múlt rendszerben –, végig gondosan őrizte kritikai attitűdjét. Az MTA PTI-ből való eltávolítás valódi indoka az autonóm gondolkodással való leszámolás.

Az intézetben mások, többek között fiatal kutatók is veszélyeztetettek. Tiltakozunk a politikai színezetű tisztogatások ellen!

Aláírók:

André Mommen Doktor at Universiteit van Amsterdam (Hollandia)
Artner Annamária közgazdász, főiskolai tanár
Benyik Mátyás szakközgazdász
Chris Ford London Metropolitan University (Anglia)
Csókay Ákos szociológus
Erős Ferenc szociálpszichológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
Eve-Marie Kallen az Anachronia c. lap főszerkesztője (Németország)
Farkas Péter közgazdász
Ferge Zsuzsa szociológus, az MTA rendes tagja
Gábor György filozófus
Gareth Dale Senior in Politics and International Relations (Anglia)
Kardos András MTA Filozófiai Kutatóintézet Lukács Archívum
Krausz Tamás történész, az MTA doktora, egyetemi tanár
Ladányi János szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
Lakatos Zoltán szociológus, ELTE TáTK Doktori Iskola
Lengyel László közgazdász-politológus
Lőrincz Péter filozófus, aktivista
Lukács Péter oktatáskutató, főiskolai tanár, WJLF
Majsai Tamás theológus, WJLF
Mesterházi Miklós, MTA Filozófiai Kutatóintézet Lukács Archívum
Minumazuka Shingo történész (Japán)
Nagy Péter Tibor szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
Némedi Dénes szociológus, egyetemi tanár, ELTE TáTK
Nyina Dmitrijeva a filozófiai tudományok akadémiai doktora (Oroszország)
Sarkadi Balázs orvos-biológus, az MTA rendes tagja
Somlai Péter szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
Susan George író (Franciaország)
Székely Mária, MTA Filozófiai Kutatóintézet Lukács Archívum
Sziklai László MTA Filozófiai Kutatóintézet Lukács Archívum
Szőke Katalin dr. irodalomtörténész
Tamás Gáspár Miklós filozófus
Tarr Zoltán professzor emeritus, New York (USA)
Utasi Ágnes szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
Váradi András biokémikus, az MTA doktora

Szalai Erzsébet a nagyon kevés független magyar gondolkodó (gondolkodó! ez sokkal több, mint a tudós! ezt persze az MTA-ban nem biztos, hogy értik!) egyike.
Nem szerette a Kádár rendszer sem, nem szerették az elmúlt 20 évben sem a „hatalmasok”!
Szalai Erzsi azonban mindegyiküknél sokkal hatalmasabb!

félő, hogy az új seprű a többi, baloldali érzelmű embereket is kisöpri az MTA-ból egzisztenciálisan ellehetetlenítve őket!

Nehéz kívülállóként az ilyen témákhoz érdemben hozzászólni, így véleményem is csak egy laikus véleménye.

Csak az tudja megítélni egy kutató szakmai hozzáértését, aki avatott hozzáértője egy adott tudományos szakterületnek. Így a szakterület színvonalának fenntartása, és emelése érdekében az a legjobb, ha a szakterület legképzettebb hozzáértőiből alakul a szakterületen a tudományos munka irányítása, vagyis az MTA önmaga irányítja a szakterületek fejlődését, és önmaga dönt a szervezetének személyi, és egyéb kérdéseiről.

A szakmát népszerűsítő tevékenység viszont nem a kutatás része, hanem egy szükséges kiegészítőtevékenység, amely ugyan szintén fontos, de más szempontok alapján lehet megítélni, ráadásul többféle szempontból, de leginkább két fontos szempontból, a szakma, illetve a kívülállók szempontjából. A tudomány is a társadalom része, a tudósok a társadalom javára munkálkodnak, és a társadalom teremti meg a tudósok számára szükséges anyagi alapokat. Ehhez az együttműködéshez a társadalomnak, pontosabban az államnak a koordináló tevékenységére is szükség van, amely tevékenység egyszer s mint eredendően konfliktus forrás. Az állami vezetés finanszírozza a tudományt, cserébe bizonyos beleszólást követel a tudományos életbe, hogy az anyagi források elosztása az állami vezetés megítélése szerint is a társadalom javát szolgálják. Ugyanakkor az állam vezetése szakmailag nem kompetens a tudományos szakterületek megítélésére, így alapvetően a tudományt népszerűsítő tevékenységek értékelésére kénytelen támaszkodni, ha a tudomány szakmai vezetésének laikus számára ellenőrizhetetlen saját értékelésétől független véleményt is ki akar alakítani. Márpedig ilyen független ellenőrzésre feltétlen szükség van a tudomány, és a társadalom közötti kapcsolat élettel, és bizalommal való megtöltéséhez. De itt eljutottunk a népszerűsítő tevékenység további fontos szempontjához is. Ugyanis a kívülállók nagy része nem csupán tétlen szemlélője a tudomány fejlődésének, hanem a tudományos eredmények lehetséges alkalmazója is egyben, vagyis a tudomány eredményei ezen népszerűsítő tevékenység során válik a társadalom számára hasznossá, és jut bele a gazdaság vérkeringésébe.

A tudomány irányításának eme kettőssége, a szakmai, és az állami, társadalmi szempontok ütközése sok konfliktussal, és persze veszéllyel is jár abban a vonatkozásban, hogy a tudomány, és a társadalom szempontjai helyett személyes, vagy politikai érdekek kerülnek időnként előtérbe akár az állam, akár a tudományos élet oldalán. Mivel azonban a végső szó minden esetben a politikáé, hiszen náluk van a pénztárca, így a politika felelőssége az, hogy a tudomány fejlődése mindenkor a helyes irányba mutasson. Ehhez felelősségteljes, laikusok számára is átlátható, és elfogadható politikai döntések szükségesek. A tudományos intézmények vezetői állományát érintő átlátszó, szűk pártérdekek érvényesítései visszatetszést keltenek a társadalomban, és nyilvánvalóan visszavetik a tudomány fejlődését, rontják tekintélyét.

Nyilvánvalóan hibás lenézni a tudományt népszerűsítő tevékenységet, hiszen annak fontosságát már ecseteltem. Ugyanakkor kívülállóként szinte lehetetlen eldönteni, hogy ez csupán egy öncélú (anyagi forrásszerző) látszattevékenység, vagy egy valós kutatás kiegészítő része.

Ez még az MSzP lórúgásának számít? Mert nagyon beleillene az összképbe…