Nem kéne egy tünti, még mielőtt ezt is elvinnék tőlünk a fasiszták!

Izrael megtámadta a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát hétfőn, mert a hadsereg szerint a hajókról lövéseket adtak le izraeli katonákra. A támadásban legalább 19-en meghaltak. A támadás hírére tüntetők kövekkel dobálták meg Izrael isztambuli konzulátusát. A Hamász felszólította az arabokat és a muszlimokat szerte a világon, hogy vonuljanak az izraeli nagykövetségek elé.

Az izraeli támadás a hajnali órákban történt, amikor a hat hajóból álló flottilla még meglehetősen messze volt az izraeli partoktól. Az izraeli hadsereg közlése szerint lövéseket adtak le az izraeli katonákra, amikor ellenőrzésük alá akarták vonni a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát. A kommandós műveletet nemzetközi vizeken hajtották végre közép-európai idő szerint hajnali 3:30 és 4:00 óra között, az izraeli partoktól 70-80 tengeri mérföldre (130-150 kilométerre). A Tizes Csatorna nevű izraeli kereskedelmi televízió közlése szerint az összetűzésben 19-en haltak meg és 36 sebesült van. A halottak mind a hajókon lévő akivisták közül kerültek ki, többségük török állampolgár.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

nagyokosok, miét nem a

nagyokosok, miét nem a magyar cigányokat, a magyar parasztok részéről érő diszkriminició ellen léptek fel??????

Parizs

Na voltam tegnap a parizsin, egy 400-500-an lehettunk, tobbsegben arabok, de masok is.
Volt valami incidens a rendorokkel, valszeg azert mert az „izraeli nagykovetseg elotti” tuntetes nagyjabol fel kilometerre volt onnan (biztos nem akartak, hogy zavarjuk oket…) es megprobaltak odajutni: persze nem ment.
En addig voltam, amig kabe negyven-otven ember el nem kezdett imadkozni (iszlam termeszetesen): mindenki ott es akkor imadkozik ahol akar, meg ez amugy is az o ugyuk, nem az enyem, de az meg az en ugyem, hogy nem veszek reszt ilyen tuntetesen…de mindegy, ez persze szelesebb kerdeseket feszeget stb.
Szoval nem volt nagyszabas, de legalabb volt valami (benne az osszes hiradoban, ujsagban stb.), nem mentunk el szo nelkul a fasisztak ujabb gaztette mellett.
Egyelore enyi.

Mit tehet meg Izrael a

Mit tehet meg Izrael a határai védelmében?

http://index.hu/kulfold/2010/06/01/vasrudakkal_vertek_az_elso_izraeli_ko…

A videón jól látható, hogy nem a katonák kezdték az erőszakot. Nem hiszem, hogy bármelyik állam elfogadná, ha erőszakkal belépnek a területére.

"váratlanul"

„A szöveg szerint a kommandósokat váratlanul érte a fegyveres támadás, hiszen a segélyszállítmányt békés célú akcióként harangozták be a nemzetközi sajtóban.”

Akkor mi a faszt kerestek ott kommandósok ? Nem egy békés segélyt vivő hajó személyzetének kellene ilyen esetben „meglepődnie” ? Csak ők már ismerik az izraeli állam gyakorlatát, ezért voltak „felkészültek”…
A halottak magas száma pedig arra utal, hogy a kommandósok szándékosan gyilkoltak. Más kérdés, hogy maga a kommandós lét eleve bizonyos fokig aberrált személyiséget feltételez, éles helyzetben kijött belőlük a potenciális bűnöző.

nem

Gáza nem Izrael területe, hanem Egyiptommal karöltve blokád alatt tartja, olyan, mintha Svájc és Ausztria blokkolná Liechtenstein-be a bejutást.
De előre szólt, hogy támadni fog. Nemzetközi vizeken. Ráadásul török zászló alatt hajózótt és Izrael függ Törökországtól, nem véletlenül közeledik Törökország felé, pl közös hadgyakorlat, ugyanis Törökországból akarja az ivóvízellátását megoldani.

Tök mindegy hogy mit képzelsz

Aki egy katonai erővel őrzött területre erőszakkal akar behatolni az ne csodálkozzon, amikor elhagyja a lélek. Ez minden állammal ugyanígy van. Ahogyan ahhoz sem fér semmi kétség, hogy a hajó személyzete durván provokálta a katonaságot, erőszakkal lépve fel velük szemben. Az persze valóban nincs rendjén hogy ez nemzetközi vizeken történt, de az úti cél nem volt kétséges. Feltehetően a partközelbe érés esetére szárazföldi támogatást kaptak volna, ami még tovább súlyosbította volna a helyzetet.

javaslom

javaslom nézd meg a Gandhi filmet, talán megérted, miért nem haszontalan fellépni az igazságtalanság ellen akkor is, ha gyengébbnek látszol
gondolom szerinted Gandhi is fasz volt

Gandhi valoban egy fasz volt...

Offtopic, de ez igy van.
Szexista, nacionalista mozgalmar. Tudom, tudom… te azt akarod mondani, hogy mahamtma gandhi (mert gondolom nem indirara utalsz) a beke letetemenyese volt, es a beke hirdetesevel elerte, hogy angliatol fuggetlen legyen india. errol pedig peldat kene venni, mi?

Nossssss… ha nem csak politiko-romantikus filmeket nezunk (mert hat che-rol sem lehet tul hiteles kepet kapni a motoros naplojabol kulonosebben), akkor sajnos a hos bekeaktivistak se tunnek akkora hosoknek. Most egyeb jelemvonasairol nem beszelek.

De hogy a targyhoz is legyen kozom: nem mahatma mozgalma erte el india fuggetlenseget, hanem a gyarmati gazdasag fenntarthatatlansaga, amelyhez csak hozzajarult az engedelmetlensegi mozgalom. De az egyebkent „szocialista” gondolkodo, Mahatma szeleskoru irodalma sajnos ezt elfelejti emliteni. Meg azt is, hogy amennyiben haditeruleten akar valaki aktivitast kifejteni, az (es kivetelesen ebben takinak van igaza), akkor nem art, ha erre fel is keszul. Ettol meg persze nem mentesul senki a gyilkossagok alol, csak azt nem ertem, hogy pl. a delafrikai rendorseg rendszeres gyilkossagai ellen pl. miert nem tuntetnek ezek a baloldaliak, (mert az itteni szeljobbot megertem, hogy o a zsidokra akar mindent raverni, by default)? Mitol kulonlegesebb izrael esete, vagy a „bekeaktivistak” esete a palesztinoknal? Milyen merce alapjan kell az ilyen hoborgeseket elinditani?

Az ellenseg mindig idehaza van…

Engem mindig azzal

Engem mindig azzal baszogatsz, hogy nem tüntetek fel forrást. Akkor neked ez most honnan jön, hogy „szexista, nacionalista mozgalmár fasz” volt Gandhi? Ismerted? A „faszság” relatív, a mozgalmár nem tudom mióta szitokszó, szexizmusáról még nem hallatom. Azt pedig, hogy nacionalista volt nem hinném, inkább az ellentéte. Az az Azad Hind volt, de az másik vonal, Gandhi elvetette a britek erőszakos kiűzését (főleg japán hátszéllel!) Amúgy természetesen nem ismertem Gandhit, tőlem lehetett nacionalista meg szexista a személyisége, de elvei és politikája nem erre enged következtetni. De attól még a személyisége lehetett olyan, mert pl. az is lehet, hogy Hitler hobbiból kiscicákkal foglalkozott, vagy Terézanya titokban pankrátor volt:)) Egyébként rengeteg nagy államférfiről maradt fenn, hogy a magánéletükben seggfejek voltak, dehát szerintem a megítélésükön ez nem változtat túl sokat…

forrásokért baszogatni

forrásokért baszogatni egyedül én szoktalak, és mindenki mást is. röhögni fogsz, épp készültem volna rá most is. egykommunista! hol a forrás?

p.s.: hitler nem foglalkozott cicákkal. volt viszont egy kutyája, azt nagyon szerette. nem evett húst, és nagyon udvarias volt a nőkkel.
p.s.2: nacionalista, szexista személyiség, olyan nem nagyon létezik. titokban nacionalista, szexista politikus még kevésbé, mert ezek a szavak politikai irányzatokat jelölnek.

Hinduk-kus

Gandhi „Szexista, nacionalista mozgalmar.” … ez egy saját vélemény volt, tetteire, ideológiájára tekintettel. Ha történelmi szerepét nézzük, akkor egyben volt hű szolgája a brit koronának, és egyben az indiai vertelen garibaldi. India fuggetlensegeert harcolt, de javitsatok ki, ha tevedek. Persze a trollkodas miatt nem igazan fer bele kifejteni, hogy indiaban a nacionalizmus nem egeszen ugyanazt jelenti, mint nalunk.

Szexista… ezt is megmagyarazom, mert ugyancsak trollkodas. Attol fuggetlenul ugyanis, hogy a parasztja hajbokolt a noi nemnek, a szexualitas elnyomasa abban az agybajban tetozott nala, hogy a noi test karos, mert csabito.

Ezek mind az en benyomasaim rola, de nem erdekel annyira egy ilyen nyugateuropai civilideal, hogy most ujra utanna nezzek a forrasaimnak. Egy vitaban egyszer elojott, utanna olvastam, felfordult a gyomrom az egesz mozgalomtol (de meg inkabb azoktol, akik ma gandhi elveit hangoztatjak), szoval nem jegyeztem meg jobban, es legutobbi ertesuleseimet egy ra kifejezetten duhos indiai leanyzotol szereztem, aki a szexizmusara tert ki, meg arra, hogy pl. neki koszonheto az, hogy a tradicionalis hindu noi-ferfi jogok megkulonboztetese (figyelem! ez nem azonos a kereszteny szexizmussal!) tovabbra is athatja a tarsadalmukat. Aztan fakknooz… a forras neve Sab. :D

Láttam a Gandhi filmet, és

Láttam a Gandhi filmet, és határozottan az volt a benyomásom, hogy nem az indiaiak estek neki botokkal az angol katonáknak, hanem az angol katonák az indiaiaknak. Az indiaiak még a kezüket sem emelték fel védekezésül. Ez jelentős különbség. A tanúság, hogy sem az izraeli katonák, sem a török tiltakozók nem béketűrő indiaiak. Persze a mostani Izraelbe behatolni szándékolók mindenképpen elérték, hogy az egész világ róluk beszél. Nagyon valószínű, hogy ez lehetett a fő céljuk.

ne csodálkozzon

Ezt annyira szeretem, amikor a „ne csodálkozzon” mondattal akarják igazolni az ártatlanok elleni agressziót.

„Aki ilyen rövid szoknyában jár, ne csodálkozzon, ha megerőszakolják”
„Aki arra mászkál, amerre a rendőrség oszlat, az ne csodálkozzon, ha kap egy viperát a tarkójára”
„Aki nemzetközi vizeken segélyt szállít ártatlanoknak, ne csodálkozzon ha egy hadsereg lelövi”

Szerintem senki sem csodálkozik.

Az meg, hogy valaki vasrudakkal védekezik nemzetközi vizeken helikopterről a hajójára érkező kommandósok ellen, inkább szánalmas, hisz a kommandósoknak a világ legfejletteb kézifegyverei vannak…

Szerintem nagyon sokan

Szerintem nagyon sokan tesznek úgy mintha csodálkoznának. Minden uszító duma erre épül. Hihetetlen az, hogy Izrael beváltja azt, amit előre megígért. A hajó kapitánya egy felelőtlen fasz volt, béke poraira, aki nyugodt szívvel beáldozott volna minden tengerészt, és utast. Nem rajta múlt, hogy sokan túlélték, hanem azon, hogy mint azt a felvételen is látszik, a lövéseket hallva minden verekedő azonnal földre vetette magát. Szomália partjainál biztos egy mukk nélkül engedelmeskedett volna a kalózoknak. Csak valami őrült megszállottság vehetett rajta erőt, amikor nekitámadt az állig felfegyverzett kommandósoknak. Honnan vett ehhez példát? Semmiképpen sem tekinteném ártatlannak, hacsak nem eskette fel a legénységet, és utasokat, hogy utolsó csepp vérükig küzdenek.

Nem hiszem hogy ez hasonlítható lenne a rövid szoknyához, de mellékesen megjegyzendő, hogy Szaud-Arábia mecsetjeiben mást jelent ez a viselet, mint Párizs utcáin.

nem értem

Miféle „uszító duma” ?

Az, hogy valaki előre bejelent egy jogtalan erőszakos cselekedetet, majd megteszi, az még nem változtat a cselekedet jogtalanságán.

A halottak, tudatában annak, hogy hova mennek, feláldozták magukat az emberiességért, a szabadságért és más emberek életéért, azért, hogy hallatsszon távolabbra a szavuk, hogy nyilvánvalóvá válljon az igazságtalanság a világ számára.
Azt hiszem, ez megtörtént.

És ezt úgy tették, hogy nem bombát robbantva haltak meg, vagy repülőt eltérítve, hanem segélyt szállítva a rászorulóknak.

2). ne faszozzunk már…
3). most olvasom, a „mit tehet meg izrael a határai védelmében?” című hozzászólást, már bocsánat, de izrael határai kicsit máshol húzódnak.
http://en.wikipedia.org/wiki/Gaza_Strip

Gáza nem független, még

Gáza nem független, még ha palesztin önkormányzat működik is ott, Ciszjordániát is beleértve. Izrael katonai felügyeletének, és jelenlétének meglehetősen határozott jele, hogy ellenőrzi a ki, és belépést, valamint néhányszor erőszakkal meg is szállta a palesztin területeket, az ottani fegyvereseket legyőzve. Aki abban a hitben utazik Gázába, vagy Ciszjordániába, hogy egy független országba megy, becsapja magát, és ha ezt másoknak mondja, akkor durván hazudik. Nem régiben éppenséggel az borzolta a nemzetközi kedélyeket, hogy Noam Chomskyt kitiltotta Izrael Ciszjordániából. Vajon mennyire vehető komolyan ez a határról való fecsegésed? Aki egy kicsit is tanult történelmet, az tudja, hogy Izrael megalakulása óta gyakorlatilag egyfolytában háborúban áll a palesztinokkal, sőt időnként a környező arab államokkal is. Az is teljesen közismert, hogy az Izraelbe való belépés a világ legszigorúbb ellenőrzése mellett történik, még a laptopokat is átvizsgálják, nincs e benne robbanó anyag, és az utazások útvonala sem tetszőleges.

Hogy ez helyes-e? Nem. Izrael egy fasisztoid állam, amely még más államok területét sem tartja tiszteletben, ha a Hamász embereit akarja likvidálni. Felháborító. De nem ez a kérdés, hanem az, hogy ez közismert-e? Nagyon is. Aki oda megy, annak tisztában kell ezzel lennie. Sem magánemberként, sem tüntetés résztvevőjeként nincs semmi biztosíték a testi épségére, ha szembeszáll a katonákkal. Nem Izraelben, vagy Izrael határainál kell tüntetni Izrael ellen, vagy aki ezt teszi, az ne tetesse magát ártatlan tudatlan báránykának. Ez egy háborús helyzet szándékos provokálása, ami az előzetes nyilatkozatokból is kiderült. Aki a golyók mögé jogokat igényel, az el van tájolva. A golyókat a legritkább esetben kísérik jogok. Nem tudom, ez hősiesség, vagy csak felelőtlen vakmerőség, de akik odamentek, pontosan tudták, tudhatták, mi vár rájuk.

Lehet, hogy ez a

Lehet, hogy ez a hősiesség vagy vakmerőség felelőtlensége vagy a felelősség nem optimális (ésszerű) felvállalásának megnyilvánulása.
Te viszont a bűnözők mellé álltál, az erőszak mellé álltál, azt védted - bármilyen igazolás alapján - ahelyett, hogy elhatárolódtál volna.
Két féle ésszerű magatartás adódhat, ellenállni a gonosznak vagy nem állni ellen a gonosznak. De bűnpártolóként felcsapni közéjük ?

Rangsoroljunk a bűnözők

Rangsoroljunk a bűnözők között. Az a bűnösebb, aki nekimegy botokkal egy állig felfegyverzett katonának, vagy az a katona, aki ezután vissza lő. Nem tudom, mit szólnál, ha valamely határállomáson valamely ismerősöd nekimenne a katonáknak? Valóban a katona hibája lenne, ha ezután ő is, te is golyót kapsz? Úgy látszik, képtelen vagy átlátni a helyzetet, és azzal vádolsz, hogy az erőszak mellé álltam. Ellenkezőleg, te állsz az erőszak mellett, és én ellene.

Egyetlen ember sem mentes a

Egyetlen ember sem mentes a hibáktól. Rangsoroltál, és a gonosz mellé álltál.

Én inkább azok mellé az emberek mellé állok, akiket a körülmények egy gettóba sodortak, vagy azok mellé, akik - bár maguk sem tökéletesek - de mégis tesznek valamit megsegítésükre. Nem hibáztatom azt, aki ellenáll a gonosznak, holott nyilvánvaló a „ne álljatok ellen a gonosznak” pszcihológiai mélysége és igazsága.
Az pedig egy másik dolog, hogy a mai világban a kenyérnél a cirkusz hatásosabb segítség lehet. Remélem világos, amit mondtam.
A gonoszságot nem lehet igazolni vagy indokolni.
Csak úgy , ahogyan te teszed, gyerekesen primitív módon, „úgy kezdődött, hogy Jancsika visszaütött”.

Itt a Jancsikák hatvan éve

Itt a Jancsikák hatvan éve egyfolytában püfölik egymást, ha eltekintünk az ezt megelőző évezredektől, keresztes háborúktól, diaszpórától, stb. Csak most az egyik Jancsika kis furfanggal másokat is rávett, hogy tartsák a fejüket a pofonok útjába, aminek így nagyobb lett a csattanása. Akkora, hogy még a zsidók is felkapták a fejüket, hogy hű, ezt azért még sem kellett volna. De ha annyira okos vagy, akkor meséld el, szerinted ki kapta az első pofont, és mikor? Utána azt is, hogy ki kapja a következőt, majd az azt következőt.

Konkrétan : Nem kell

Konkrétan :
Nem kell visszamenni az egysejtűig.
Elég lenne, ha a helyzetet ésszerűen megvizsgálnád.
Az erőszak erőszakot szül, a jó pedig akkor is leromlik, ha ellenáll a gonoszságnak.
Tehát elegendő kérdésként feltenni, most éppen kinek a céljai a legerőszakosabbak, ki alkalmazta a nagyobb erőszakot?
Általában :
Izrael velejéig romlott, az volt már 2000 évvel ezelőtt is.
Csak olvasd el a Bibliát.
Semmit nem tanultak sem Jézustól, sem a 2000 év szenvedéseiből ( a kivétel mindig tiszteletre méltó), állami szintre, a jog szintjére emelték az erőszakot, sőt nemzetközi szintre.
Szembe kell nézni a problémával, a legszigorúbb racionalizmussal.
Egyébként tönkre fogják tenni a világot.
 Uff!

Nekem ez a legszigorúbb

Nekem ez a legszigorúbb racionalizmus inkább rasszizmusnak tűnik. Ha egy kicsit racionálisabb lennél akkor látnád, hogy a világ minden részletében velejéig romlott, és a zsidók semmiben sem kirívóak. Az is látható az esetből, milyen egyszerű megvezetni az embereket. Elég egy látszólag humanitárius segélyszállítmányt erőszakkal nekivezetni egy katonai blokádnak, és máris mindenki a humanisták oldalán erőszakot hirdet. Elég abszurd.

öööö

„Nem kell visszamenni az egysejtűig.”
és
„Izrael velejéig romlott, az volt már 2000 évvel ezelőtt is”

Szóval nem kell visszamenni az egysejtűig, csak 2000 évet, amikoris izrael (?) romlott volt és tönkre fogják (izrael) tenni a világot. Ez így elég érdekes. És ki tanult Jézustól amúgy, Dzsonlennon,a a milliárdos?

Valóban érdekes. Az

Valóban érdekes.
Az olvashatóság biztosítása érdekében a pénzteremtés hülyesége cikk alatt folytatódik.

tudnád

az egysejtűeknek micsoda jelátviteli hálózataik vannak, pfúú!

...

Dzsonlenon zsidó.

azt nehéz megállapítani,

azt nehéz megállapítani, hogy ki kapta az első pofont, de ha arra gondolsz, hogy a zsidók, tőlem gondolhatsz arra. az izraelben levő zsidók is küzdenek a vezetés ellen, a brutalitás ellen, és csak egy nagyon hülye ember lát minden palesztin gyerekben öngyilkos merénylőt. nemrég kapott életfogytot egy huszonéves zsidó csaj, mert háborús bűnökről szóló titkos iratokat látott, és nem rejtette el. a katonák nemegyszer ellenszegülnek a parancsnak. a zsidó egyetemisták az arab egyetemistákkal együtt tüntetnek a falak ellen. ez a katonai szigor már rég nem az embereket védi a támadásoktól, bár eredetileg talán úgy volt. nem népek állnak szemben egymással, hanem diplomáciai és katonai eszközökkel mocskos hatalmak tartanak sakkban népeket.

Ennél bonyolultabb a

Ennél bonyolultabb a helyzet. Természetesen az izraeli zsidóknak is terhes a saját rendszerük, de a Hamasz nem az együttélésre törekszik, hanem a zsidók elzavarására. A Fatahhal már majdnem kibékültek, de Arafat halála után a Hamasz vette át a hatalmat. Ez persze a zsidók oldalán is a harciasabb szárnyat erősítette. Az erőszak természete már csak ilyen.

csúúsztatás

Most ez direkt van?
Ennyi csúsztatást egy hozzászólásban legutóbb Bt-től láttam néhány éve.

„Az a bűnösebb, aki nekimegy botokkal egy állig felfegyverzett katonának, vagy az a katona, aki ezután vissza lő. Nem tudom, mit szólnál, ha valamely határállomáson valamely ismerősöd nekimenne a katonáknak? ”

Itt erről szó sem volt:

Nem volt határ.
Nem volt határállomás.
Nemzetközi vizeken voltak.
Nem szándékoztak izrael partjaihoz vagy vizeire menni.

A katonák nem „visszalőttek”, hanem helikopterről leereszkedve megtámadták a hajót.
A hajón lévők meg a kezük ügyébe kerülő dolgokkal védekeztek.
A katonák lelőttek kb 30, gyakorlatilag fegyvertelen embert.

Ez 100%ban kalózkodás, 100% bűn, ott hajózni teljesen ártatlan.

Ez az a dolog, amit nem szabad letagadni, még elviekben sem, mert ha nem ítéled el a jogtalan gyilkolást, akkor létjogosultsága lesz.

Ez olyan, mintha pl az 56-os felkelőket bűnösnek kiáltanád ki, mert szembeszálltak a nagy szovjet hatalommal.
De ezzel a logikával bűnös az összes forradalmár, szabadságharcos és az elnyomó hatalmak kiszolgálói mind ártatlanok.

Kinek áll ez az érdekében

Az index cikke: http://index.hu/kulfold/2010/06/01/q_a/

Belőle: „A nemzetközi törvények szerint blokádot nemzetközi vizeken is lehet érvényesíteni, amennyiben nem akadályozzák az eljutást semleges országok partjaihoz, kikötőihez.” Az is nyilvánvaló, hogy partközelben nem tudták volna tartani a blokádot, mivel akkor már a parti hajókkal is számolniuk kell.

„A hajón lévők meg a kezük ügyébe kerülő dolgokkal védekeztek.” Ez a kezük ügye persze igaz. A katonákra is. Csak az a kérdés, hogy kerültek ezek a kezük ügyébe. Az viszont nem igaz, hogy védekeztek. A videón kiválóan, és egyértelműen látszik, hogy a katonákat már akkor támadták, amikor még a fedélzetre se értek. Egyiküket még le is dobták a fedélzetről. Ha ez neked védekezés, akkor mi számodra a támadás?

„Ez olyan, mintha pl az 56-os felkelőket bűnösnek kiáltanád ki, mert szembeszálltak a nagy szovjet hatalommal.”
Volt aki ezt megtette, és ki is végeztette sokukat. Persze lehet, hogy azt se vették jó néven tőlük, hogy néhány ártatlan embert meglincseltek, de az ilyen ügyek sohasem az ártatlanokról szólnak, hanem a hatalomról.

ja értem

„Volt aki ezt megtette, és ki is végeztette sokukat. „
Azt hiszem, itt be is fejezhetjük.

Azért mert nem akarod

Azért mert nem akarod észrevenni a világ másik oldalát, még létezik. És olykor azt sem árt észrevenni, ha a számunkra fontos ügyek érdekében valaki olyan eszközöket használ, amelyek ellen éppenséggel küzdünk.

ez a mentalitás veszélyes vizekre vezet...

Ugyan mi történne, ha elvakult palesztinok előre bejelentenék, hogy kiterjesztik a háborút minden izraeli állampolgárra és bárhol a világon agyonverik, lepuffantják ? Akkor minden izraeli maradjon otthon ? Egy-két „fatvára”kijelölt személyt meg tudnak védeni, de többmilliót ?
Bármilyen abszurd ez a gondolat, de a mai izraeli politika hosszútávon idáig is elvezethet.
Mert ugye „ahol golyók stb. vannak, azt nem kísérik jogok.”
Izrael igazán mocskos jellege éppen abban áll, hogy ezzel antiszemizmust provokál a puszta Izrael Állam-ellenesség helyett, ahogy az MSZP hazug baloldalisága ma az egész magyar baloldalt sújtja.

Izrael „Jobbikja” jelenleg kormánypárt. Ezzel maga az izraeli fasizmus kap hallgatólagos amerikai és uniós támogatást.

Nyitott ajtókat döngetnek

Nyitott ajtókat döngetnek az öngyilkos merénylők repeszei. Gondolatnak valóban abszurd, de sajnos a valóság még a gondolatnál is abszurdabb. Rendszeresen rakétákat lőnek Gázából Izraelbe, és Izrael hasonlóképpen megtorol mindent. Az erőszak tombol a térségben 60 éve, és ez kizárólag a katonailag erősebb félnek kedvez. Ahogyan a mostani önjelölt hősködéses akció is. Csak azért nem eszkalálódik a háború folyamatosan az egész világra, mert a Hamasz, és az al-Kaida gyenge ehhez. De a háború azért folyik, főleg Afganisztánban, Pakisztánban, Izraelben, Irakban.

Az egy új eleme e küzdelemnek, hogy sikerült belerángatni a segélyszervezeteket ebbe a gyilkos kalandba. Hogyan gondolhatja bárki is, hogy az Izraeli katonai blokádot erőszakkal áttörheti puszta kézzel. Biztos vagyok benne, hogy a segélyszervezeteket félrevezették a hajó irányítói, mivel egyik segélyszervezet sem fegyveres harcra készült. Ehhez képest a hajó személyzete azonnal rátámadt botokkal a hajóra ereszkedő katonákra. Ennek semmi más oka nem lehetett, csak az, hogy a hajó személyzetének néhány tagja a hajó többi utasa tudta, és felhatalmazása nélkül kiprovokálta a fegyveres konfliktust. Én azt sem értettem először a felvételt látva, hogy honnan van ennyi verekedésre alkalmas rúd a kéznél. Nyilván odakészítették őket előre. Az persze az Izraeliek töketlensége, hogy erre nem gondoltak előre, és a lőfegyvereken kívül nem volt náluk más, verekedésre alkalmasabb fegyver, mondjuk pajzs, gumibot.

Tehát én mindkét fél viselkedését elítélem, mert mindkét fél erőszakot alkalmazott. És talán nem meglepő módon most is csak azt tudom mondani, mint szoktam, hogy erőszakkal nem lehet problémákat megoldani, emberek közötti feszültségeket feloldani. Bár kétségtelen, hogy Izrael számos BT határozatot figyelmen kívül hagy, és hogy ezt az USA támogatása miatt megteheti, csakhogy a palesztin szervezetek oly mértékben távol állnak a békességtől, hogy be sem engedik őket egy nagyobb fórumra. És mellesleg még az arab államok sem támogatják őket kellő súllyal. Így aztán nem sok reményük van, hogy megoldják a problémáikat. De az arab világnak amúgy is meg van a saját számtalan problémája, amelyeket fontosabbnak tartanak.

félrevezetés

Hát igen, biztos a gonosz piszkos Fred kapitány félrevezette a két német parlamenti képviselőt, az ENSZ diplomatát, meg a Nobel békedíjas Mairead Corrigan-Maguire-t, akik azt hitték, csak egy sétahajókázás lesz az egész…

Az is rendben van, hogy ezeket az embereket is simán fogságban lehet tartani, és még ők a bűnösek, hogy arra jártak.

Ha izrael figyelmen kívül hagyja a megállapodásokat, akkor mégis milyen módszer marad az erőszakon kívül?
(Bár nem nevezném erőszaknak a humanitárius segélyt)

ácsi

most az a baj, hogy lerohantak egy flottát, amely civileknek akart segíteni,

vagy

az a baj, hogy a mo-i szélsőjobb életképesebb, mint a bal?

és

ha ugyanazon dolog ellen tiltakoznak, az baj-e?

azaz

magunk imidzséért tüntetünk

vagy

mások életéért

?

asszem, aki azt képzeli h

asszem, aki azt képzeli h egy tüntetéssel életeket menthet, az jobb ha inkább a saját életképességéért aggódik. természetesen politikai identitás áll szembe politikai identitással.

más.
természetesen nem tiltakozhatnak ugyanazon dolog ellen. duo cum faciunt idem, non est idem.

lehet, hogy ezért

nem szoktam tüntetni

De bizony kene. Nyugaton

De bizony kene. Nyugaton mindenutt lesz, es sehol sem a nacik lesznek ott….

nesze neked antiszemitizmus elleni harc!

Úgy látszik, hogy hazánkban fordított a felállás. Antiszemitizmus bélyegének elkerülése végett az itthoni baloldal nem meri felvállalni a demót, júj Izraelt kritikával illetni nem illik, legyen az bármennyire is jogos. Lsd. anno a gázai katonai hadműveletek elleni tiltakozások elmaradását. Majd a szélsőjobboldali erők megmozdulnak, kikaparják maguknak a gesztenyét, mint ahogyan a parlamenti példa ma meg is mutatta. Csak így tovább elvtársak!

Csakhogy ahhoz előbb a

Csakhogy ahhoz előbb a baloldal zsidó származású tagjainak nyíltan le kellene számolniuk a cionizmussal. 1944 traumája, majd az aranykor, a zsidókérdés Kádár-kori szőnyeg alá söprése után ez nem könnyű. Sem a proletár internacionalizmus, sem az asszimiláció, sem a zsidó nacionalizmus nem járható út előttük, így hát inkább hallgatnak ilyenkor is.

a törökök meg a kurdokat

a törökök meg a kurdokat lövik, meg írtották rendesen az örményeket.

csalódás

Most akkor mi lesz rufete? Nem alapítunk egy valóban hithű, igazi nemzetiszocialista pártot e helyett a sok áljobboldali, szabadkőműves, kriptokomcsi-libsi képződmény helyett?
Benned bíztam egyedül.

ébresztőőőőő!

Na most ez, hogy a tö..mbe jön ide! Ja, hogy a törökök a középkorban leigázták fél Európát, ezért most csitu! Egyébként már elkéstünk egy jobbikos már felszólalt e tárgyban a parlamentben.

kiváncsi lennék, mennyi

kiváncsi lennék, mennyi fegyver volt „szegény., védtelen „segélymunkásoknál…..

ál-rufete,

én csak egyetérteni tudok veled. A kövekkel a tankokat megdobáló arab kölykök éppúgy, mint a kommandósok ellen késsel és baltával védekezők mind rasszista-antiszemita-náci csőcselék.
De nézzünk magunkba.
Mi is mindannyian antiszemiták vagyunk, akik nem szervezünk szolidaritási tüntetést Izrael mellett, nem küldünk katonákat Irak és Irán ellen, hanem mint a vészkorszak, a soá idején, gyáva hallgatással leszünk cinkosai az egyre fokozódó és növekvő, immáron többmilliárdnyi embert számláló antiszemita világnak.

milyen

milyen ál-rufete?????szerencsére itt azért nagyon ritkán írnak a nevemben….

hahaaa

rufete védi izraelt bibííí

XD