Biszku veje miniszterelnök-jelölt volt tavaly

Igaza van Biszku Bélának, elmismásolták az osztályharcot. Épp itt van az ideje! Az olyan sokszázezres nyugdíjon élő egykori „kommunista” vezetőkön kell kezdeni, mint ő maga. Aztán folytatni lehetne mondjuk az Értéktőzsde elnökén, és az UniCredit vezérigazgatóján. Hogy még mindig ugyanannál a családnál tartunk? Annál inkább! [frissítés: 10-06-21-07:53]

A történelem iránt érdeklődők is csak annyit tudtak leginkább Biszku Béláról (1) eddig, hogy Kádártól balra álló keményvonalas volt Komócsinnal együtt, aki megfúrta Nyers Rezső reformjait 68 után, de Kádár később félreállította őket. Egy most elkészült, letiltott, majd bemutatott dokumentum film bemutatja Biszku véresebb arcát, részvételét az 56 utáni akasztásokban.

Az Indymédia a vihart kavart film kapcsán érdemesnek tartja megjegyezni, hogy ahogyan Gyurcsány a „kommunista” Apró(2)-klánba házasodott be karrierépítésből, úgy Patai Mihály(3), akinek a neve fölmerült 2009-ben miniszterelnök-jelöltként, Biszku Béla családjába házasodott be. Patai 2006 óta az UnicreditBank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját tölti be. 2008 decemberében megválasztották a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) elnökének, a tisztséggel járó feladatokat bankvezetői munkája mellett látja el. Gyurcsány a „kommunista” elit megbízásaiból lett milliárdos (pl: balatoni pártüdülő), vélhetően Patai se a két keze verítékéből, önerejéből lett a Budapesti Értéktőzsde elnöke, és az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója, valószínűleg a karrier nem teljesen független a ma is élő Biszku-apóstól. [Egy volt kollégája szerint semmiféle köze nem volt Biszkunak Patai karrierjéhez. Ilyen jellegű információt talán a két személyen kívül senki se tudna adni biztosra, de talán ők se, hiszen közvetve Biszku neve is hathatott a karrierre, anélkül, hogy ők tudtak volna az adott esetekről. Ösztöndíjak: 1978-Moszkva, 1981-Bécs, 1985-London. Persze a legérdekesebb maga a folyamat, ahogyan a „kommunista” elit továbbadta privilégiumait polgári-kapitalista formában. De ezt FAM, itt az indyn, kiváló cikkében már megírta kb. 4 éve. - a szerző]

Patai egy ugyanolyan ízetlen-sótlan neoliberális zombi, mint Bajnai volt. Futószalagon klónozzák őket a „világbank elektromos szivében” (Pilinszky), hogy a demokráciából viccet csinálva választhasson közülük a Reformszövetség üzletembereket tömörítő csapata miniszterelnököt, ha veszélybe kerül a cégek profitja. Bokros egy gyártási hiba, mert szép nagy bajsza van neki, de hát másban ő sem különbözik azoktól akik néha „lemérik, hány kiló egy hattyú” (uö.): táncolni nem tud, a jelenlegi világ előtti kihívások hidegen hagyják. Milliók éhhalála a kapitalizmus sajnálatos anomáliája, vagy éppenséggel hiánya, az ökológiai katasztrófa túlélhető, vagy majd biztos megoldja egy technikai kütyü, néhány újdonság. Mellesleg Gyurcsányt is menet közben választották egy népboldogításba fogott (értsd: programhibás) milliárdos bankár helyére.

Ennél szebb szimbóluma nem is lehet a karhatalmistáktól a mai multinacionális cégek uralmáig vezető történelmi folytonosságnak. És ebben az egykor legantikommunistább SZDSZ 1994-es átállása az MSZP oldalára döntő volt. Vagy ahogyan villámgyorsan feladták a rendszerváltáskor a szociális elveiket és elárulták, magára hagyták a civil társadalmat, amiből jöttek.

A Rákosi-diktatúra bűneit Kádárék nem kérték számon volt elvtársaikon, a Kádár-diktatúra bűneit pedig a rendszerváltó elit, többek közt a Kádár-rendszer MSZP-ben tovább politizáló tagjai. Csak az 56-os felkelőket végezték ki, más számonkérés nem volt az 1944-45-ös nácik felelősségre vonása óta. A bűnöket nem tanítják az iskolákban. Az ügynökügyek dettó. Hiller és Mandur MSZP-s honatyák kivonultak a film letiltását kifogásoló illetékes országgyűlési bizottság üléséről, ahol Karátson Gergely (LMP) se igennel, se nemmel nem szavazott, tartózkodott.

Ezek után nem meglepő, hogy egy legújabb felmérés szerint (4) a mai fiatalok nincsenek tisztában a demokrácia lényegével, nem vesznek részt aktívan a működtetésében, illetve közösségük alakításában. Állandósult a hazai fiatalok közt a politikából való kiábrándultság, bizalmatlanok a politikusokkal és általában az állami intézményekkel és szereplőkkel szemben. Politikai és társadalmi aktivitásuk elmarad még a volt szocialista országokétól is. Mellesleg állampolgári ismereteket se tanítanak az iskolákban. Minek? Hogy ugráljanak, politizáljanak? „Csak nyugi legyen!” - ez volt a Kádár-rendszer egyik jelszava.

Az Uránia Mozi lehetett volna bevállalós, és ellenállhatott volna a betiltást követelő Biszku-lányok kérésének, de ha tudtak róla, hogy Patai a család tagja, nem is fura, hogy levették a filmet a műsorról.

Teljesen mindegy mi van a személyiségi jogokkal Urániástól, Karátsonostól, Révész-publistól. Meg lehet tenni egy ilyen film le nem vetítését egy kb. 700 ezres nyugdíjból élő gyilkos személyiségi jogaira hivatkozva? Talán igen. És akkor mi van? Másnap mindenki megnézi a youtube-on.

—-
„Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója a legújabb név, akit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltként megnevezhet. Megpróbáltuk őt elérni, hogy megtudjuk, vállalná-e a felkérést, visszahívást várunk tőle.

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy Patai Biszku Béla egyik lányát vette feleségül. Biszku Béla volt az a politikus a rendszerváltás előtt, akit több évtizedes politikai karrier után végül azért állítottak félre, mert balról támadta Kádár Jánost.” (5)

—-

(1) Apró Antal „fasiszta csőcseléknek nevezte október 24-én a forradalom felkelőit. Ennek ellenére később Nagy Imre nemzeti kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese és építésügyi miniszter. Újabb váltással Kádár mellé állt és személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be a Parlamentben Nagy Imre és három társa kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett.

(2) Biszku mint belügyminiszter (1957. május 9.–1961. szeptember 13.) közvetlenül irányította a forradalom utáni megtorlást, amely során mintegy 300 embert végeztek ki. Ma 89 éves, szabadlábon, kiemelt, több százezres nyugdíjon él, és semmit sem bánt meg.

(3) Patai Mihály dolgozott: Allianz Biztosító, Világbank, UniCredit, Pénzügyminisztérium, stb. Cikk: http://www.origo.hu/itthon/20090326-patai-mihaly-a-lehetseges-uj-miniszt…

(4) Aktív Állampolgárságért Alapítvány

(5) forrás: index.hu, Patai Mihály lehet az új jelölt, Kormányválság 2009 - Percről percre- márc. 26. 16:14


Kapcsolódó linkek

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

láss csodát!

, mivel már többen is

, mivel már többen is írtak róla, rendezzünk népszavazást, hogy fel kell biszkut akasztani. én igen-nel voksolnák!!!

Kedves

rufete irányában határtalanul toleráns szerkesztők ideje lenne már törölni.

Mihancsik Zsófia, a Magyar

Mihancsik Zsófia, a Magyar Narancs, Klubrádió stb. jeles riportere Biszkuról, ill. a Biszku filmről (én láttam, tessék megnézni!)

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=16206

Mihancsik

A véleményformáló értelmiség szervilizmusa határtalan és erkölcsi korlátok nélküli. Ütni támad kedvem.

Szerintem nem szabadna egy

Szerintem nem szabadna egy ilyen témát ilyen ócska, bulvár szinvonalon kezelni, ilyen formában nem több ez az iromány egy szánalmas mocskolódásnál.

hogy kéne?

Nekem még ez a hangnem is túl emelkedett ahhoz képest amit ezek a férgek műveltek…gyilkosok érted? érzékeled? gyilkosok akik a Te és az általuk meggyilkolt emberek családtagjainak pénzéből élnek, vágod? szúrod? az az ember fizeti a nyugdíját akinek az apját felköttette mert az a szabadságért harcolt!
Albán módra másodunokatestvérig kiirtani a családot - értsd: fölkötni őket szombat este közvetítéssel egybekötve, legalább javulna az M1 nézettsége;) - a vagyon meg automatikusan az államra száll!!!

Törvényes megoldások kellenek. Mi volt,hogyan állnak hozzá

Törvényes megoldások kellenek. Mi volt és hogyan állnak hozzá.

Alapvető. hogy megismerjük a múltat és ez elől el kell gördíteni a törvényi akadályokat.
Hogyan működött ez a rendszer a rendszerváltás előtt és hogyan a rendszerváltás után?
Milyen csalások, lopások, megfélemlítések és gyilkosságok történtek a hatalom megtartása és a vagyonszerzés érdekében.
Nagyon egy odvas cikk ez a Mihancsik Zsófia cikk , mikor a „még több fizikai megsemmisítést” követelő volt vezető személyiségi jogaira hivatkozik, semmiképpen se lépjünk fel Biszku védelmében, hanem vádoljuk őt és társait.
Más kérdés, hogy mit akarunk egy öregemberrel, pláne meg ilyen csalárd módszerrel. Sokkal jobb lett volna másképpen megszólaltatni, talán úgy is elmondta volna, hiszen átverve is valójában számára ismeretleneknek beszélt a múltról. Ha megnézed a filmrészletet még normálisan végigmondani sem hagyták, hanem belefojtottáka szót. Itt valószínű egy összefüggő megemlékezést lehetett volna tőle még több interjúval felvenni és a többet ért volna és informatívebb lett volna. Nem a konkrét személy itt a leginkább az érdekes , hanem a történtek és a máig tartó viszonyulása hozzájuk, ami szintén valószínű, hogy nem egyedi.
Arra azonban mindenkinek fel szeretném hívni a figyelmét, hogy a lincshangulatot mindenképpen el kell kerülni és a személyes (vér)bosszúnak sincs helye.
Egyébként engem nemcsak a Kádár korszak érdekel , hanem a folytatás is.
Onnantól kezdve ,hogyan lehetett 1994-ben telefonon intézve budapesti önkormányzati lakások bérletét megnyerni ,aztán nemsokkal utána lelépésést milliókat kapni - odáig, hogy kik követték el 1998 - ban az öt öngyilkosságnak álcázott rendőrgyilkosságot, melynek a kiderítéséhez vezető aktákat 80 évre titkosították.

Olajszőkítés
http://hungary.indymedia.org/node/3008

röhej : tudjátok mi lett a kód, amit a végén be kellett írnom , hogy elküldhessem a hozzászólást: 2MAVH

Albán módra másodunokatestvérig kiirtani a családot

Jó javaslat. Következetesen meg kéne valósítani.

Csak az a kérdés, hogy az utolsó családot ki irtaná ki?

És utána ki oltaná le a villanyt?

Legalább valahogy kezelve van.

Nem árt néha egy kis mocsok.
De persze törvényalkotásilag kellene kezelni ezt a témát.

erről mondjál le.

tudom, hogy a vesszőparipád, hogy kollaboránsok elleni törvény keretében a „volt kommunisták” nevű nemtom mit ki kéne zárni a demokratikus intézményrendszerből, mint választható jelöltet, és lehetséges hivatalnokokat, meg még mit nem, íme, hogy mi a probléma ezzel:
1. akik azt a rendszert kiszolgálták, pfuj… hát sokan sokféleképpen tartoznak e kategóriába
2. kérdés, hogy tehettek-e mást, kérdés, hogy milyen magasan kellett ahhoz lenni, hogy most baszogassuk, kérdés, hogy hányféle kibúvót fog találni megannyi gazember, a jószándékúak rovására, akiket esetleg látványosan ki is végzeznek a kedvedért.
3. „azt a rendszert”. jó szar rendszer volt, nem biztos, hogy ez a rendszer jobb. amit szintén sokan, sokféleképpen kiszolgálnak, stb. őket is ki kéne zárni.
4. ha a konkrét esetnél ragadunk le, 56 és nagy imre ma ugyan szente hén, de a „forradalmárok” közt sok közönséges hobbigyilkos, fasiszta huligán volt, nagy imre maga meg szovjet állampogár (tény), és kgb-ügynök (vita tárgya, de dokumentálva van, tehát kvázi tény). a gonosz vérbírák meg csak a másik oldalon álltak, háborús helyzet volt, na most tegyél gyilkos és gyilkos között különbséget. van, de…
5. tőlem elvehetik biszku béla „túl nagy” nyugdíját, szüzességévével egyetembe, oda is adhatjuk a szegényeknek (pl. nekem), törvényileg, de ő nem is politizál, tehát kizárni nincs honnan, a gazdag emberekre való vadászás meg putyinista porhintelem (ott aztán demokrácia van ezerrel), kérdezd meg hodorkovszkijt.

lehet

Miért ne lehetne a pártfunkcionáriusok közül a párt ilyen - olyan titkárai ill. nyilván az afölöttiek, kirekesztés a társadalomból, börtön, kötél…egyedi esetek, bíróság dolga - volna!
Köztisztviselök közül osztályvezető és afölöttiek, ua.
Nem bonyolult ez ha a hatalom nem az ő kezükben volna!:(

Ne kötelezz, teljesen

Ne kötelezz, teljesen értelmetlen és kár ilyennel rontani az itteni beszélgetést.

ad 4.

Az 56-os forradalom néhány napja a magyar történelem legszebb lapjaira tartozik!
Ott és akkor, a forradalmárok közt fasiszta huligánokat (hobbigyilkosokat stb.) találni kb. annyi a valószínűsége, mint a Stasiban jó útra térő titkos ügynököt. (És hogy kajálja az egész világ a Mások élete c. német filmet!)

Szovjet állampolgárok, sőt, szovjet katonák közt is voltak nagyon rendes emberek. Míg magyarok közt is voltak néhányan, akik a tömegbe lőttek, lövettek (Pl. véres csütörtök, Kossuth tér). Egyébként, ha őket fasisztáztad, gyilkosoztad, akkor oké, amit írtál. (Az enyém meg tárgytalan.)

Sok a probléma

mégis:

http://hvg.hu/velemeny/20100621_ungvary_kiss_biszku

„Figyelembe kell venni, hogy Magyarországon akadályozza leginkább a jogrend, személyiségi jogokra hivatkozva, a közelmúlt megismerését. Például Csehországban, a volt NDK-ban vagy Szlovákiában azok a személyek, akik az elmúlt pártállami rendszerben fontos pártfunkciót töltöttek be, nem lehetnek köztisztviselők. Olyasmi, mint ami nálunk történt, vagyis hogy egy volt egyetemi párttitkár alkotmánybíró legyen, ott elképzelhetetlen. Ott abból indulnak ki, hogy ha valaki párttitkár volt egy diktatórikus rezsimben, akkor felelősséget vállalt érte, uralt egy párthatásköri listát, azaz dönthetett emberek sorsa felett. ”

…………

„jó szar rendszer volt, nem biztos, hogy ez a rendszer jobb. amit szintén sokan, sokféleképpen kiszolgálnak, stb. őket is ki kéne zárni.”
„háborús helyzet volt, na most tegyél gyilkos és gyilkos között különbséget”

…………..

A különbség a két gyilkos között a háborúban az, hogy az egyik az országot megszálló szovjet csapatok oldalán állt, és (még) nem végezték ki.
A másik pedig az ország függetlensége mellett állt, amellett hogy „fasiszta???” huligán volt és már kivégezték.
De nem volt 18 ezer deportált fasiszta hulligán, ha volt is néhány, őket már kivégezték („jogosan”).

Mivel a háborúban általában az ország elfoglaltsága :) megszállottsága :) vagy függetlensége a tét, ezért is szoktak olykor meghalni emberek helsinkitől hiroshimáig, így ez egy elég alapvető kérdés egy ország szempontjából.
Aki az országot elfoglaló másik ország oldalán áll, azt ki szokták végezni, vagy bebörtönzik a függetlenség kivívása után, nálunk pedig nyugdíjat kap és sértetlenséget és nyugalmat, örökösei pedig hatalmat.

Ez persze sarkított, és mivel magyarországon az átkosban már majd mindenki szerette a nagy testvért, nem röpülhet a golyó a saját tarkónkba. De meghúzhatunk egy vonalat a volt hatalmi hierarchiában, ami fölött jár egy bizonyos méretű tasli.

Igény lenne rá.

Nem az ezen rendszerbeli eszmei vagy erkölcsi felsőbbrendűségünk húzná meg a vonalat, és adná a taslit, hanem az ország, amelynek alaptörvényei vannak, amik nem nézik jó szemmel, ha megszállják az országot, és mint ország, bünteti az ezt segítőket. Ez tök egyszerű.

Erre lehet kezdeni építeni valamit, pl egy országot, amelyet nem uralkodók hanem a lakosság által megbízottak kormányoznak.
Most nem ez van, de ilyen alapra építkezve nem csoda, hogy aki a tőke oldalán áll, kiszolgál a mostani rendszerben, az ugyanígy felmentést kap minden felelősség alól. Ugyanígy mindenki aki hatalomra kerül most és ezután.

Peresze valójában nem kap erkölcsi felmentést, mert nagy az igény a büntire. A kiszolgálorbán meg akarja büntetni például gyferencet, de nem lennék gyferenc helyében, ha közvetlen népszavazás dönthetne a sorsáról…

és

„…és mivel Magyarországon az átkosban már majd mindenki szerette a nagy testvért” NEM! Nem szerettük a nagy testvért! De tudtuk, hogy Magyarország ( a 60-as évektől) a szovjet blokk legélhetőbb, legnyitottabb országa.
(A többi megállapításoddal lényegében egyetértek. Sőt! Fontosnak gondolom.)

nehézügy

cseszlovákia nem biztos h meggyőző példa. meg a te észtországod se. nem fenékig tejfel országok ezek.
de nemcsak. hanem h a szitu is más. a legtöbb szovjet országban a rendszerváltás pillanatáig kőkemény elnyomás volt. nálunk a rendszerváltás az egyik típusú puha elnyomást váltotta egy másikra. hogy kinek melyik tetszik jobban, lehet vitatkozni. (nálunk öregebbeknek inkább)
meg a hatalmi hierarchia. hát annak a csúcsán is sokféle ember volt, például tök jóindulatú, elkötelezett baloldali emberek is, akik, ha hiszed, ha nem, tenni akartak a többi emberért, akik alatta voltak. előfordult, hogy nemcsak akartak, hanem tettek is. meg ilyenek. asszem ezt a meccset hasonló szavakkal már lejátszottuk, csak nem emlékszem, mi lett az eredmény. a galamboknál van még ilyen.

törvényszéki bíró, több fizikai megsemmisítés kell

„U.K.: Rendelkezésünkre áll az MSZMP Koordinációs Bizottságának jegyzőkönyve, melyben Biszku azt követeli a jogszolgáltatóktól, hogy „több fizikai megsemmisítés kell”. Mégis, a bíróságok elnökei, amennyiben még élnek, mondhatják,, hogy saját maguk döntöttek az akasztásokról, döntéseiket senki nem befolyásolta. Így most senki nem írhatja le nyilvánosan, hogy Biszkut felelősség terheli az 1956 utáni kivégzésekért, mert a bíróság elítélheti”
Volt egy ismerősünk, aki „törvényszéki bíró” volt abban az időben, - mindig így hallottam emlegetni - és ő megtagadta azt, hogy embereket 56 miatt halálra ítéljen. Lerakta a talárt és ez az egész életére kihatott, végig hátrányban volt, semilyen pozíciót be nem tölthetett Amikor már jogászként működhetett gabonaipari cégnél lett jogtanácsos. Fiatalon nagy reményeket fúzött a bírói pályához, de ezt fel kellett adnia, máshogy nem úszhatta meg.

Ez a „több fizikai megsemmisítés kell” ez al Lex Kádárnak megfelel, az emberekben félelmet kell kelteni, olyat, hogy az emlékezetükben megőrizzék. Valahol olvastam, hogy annyi felkelőt végeztek ki , ahány karhatalmista elesett. Hogy mi ment vidéken a parasztok között, arról fentebb van cikk.

Kádárnak a 80-as években a puha diktatúra idején is volt olyan kiszólása , mikor az ellenzéket már fizikailag nem bántalmazták, hogy ” de,ha kell, tudunk gorombák lenni”.
A „több fizikai megsemmisítés kell” ez most egy politikai parancs vagy egy uszítás? Meg kellene találni a jogi kategóriákat.

X

Puha diktatúra,1986

„Az évtized derekára a rendszerkritika tehát több csatornán szervesült a közéletbe. A második nyilvánosság kiadványai és a másként gondolkodás szaporodó jelentkezései a legális periodikákban, valamint a belőlük kerekedett botrányok egy látványos pártállami skandalummal egészültek ki. Azzal, hogy a „hivatalos Magyarország” 1985 márciusában tartott XIII. pártkongresszusa nem volt hajlandó szembesülni az ország egyre nyilvánvalóbb politikai, gazdasági és társadalmi válságával. (Ezért is nevezhették a rendezvényt – már akkor is – katasztrófakongresszusnak.) A valós gondokat az MSZMP legfőbb fóruma helyett vette számba a különböző – pontosabban: differenciálódásnak induló – ellenzéki csoportok reprezentánsainak nyári, monori találkozója. Itt nem csupán leltárt készítettek, hanem a kilábalás módozatairól, alternatíváiról is eszmét cseréltek. Az ellentmondás oly szembetűnő volt, hogy a bizonyítványt már a moszkvai „gazda” előtt is magyarázni kellett. Ezt tette az év őszén Kádár János, midőn októberi találkozójukon a hazai másként gondolkodókról referált – a maga módján – az SZKP új főtitkárának, Mihail Gorbacsovnak: „Országunkban létezik ellenzék: néhány társadalomtudós, szociológus, az értelmiség képviselői, írók. Nincsenek sokan. Szerveződő csoportnak is lehet őket nevezni abban az értelemben, hogy 50-60 ember időnként találkozik. A nyugatiak megkeresik, támogatják őket. […] Felmerül a kérdés, mit tegyünk velük. Adminisztratív intézkedéseket csak végső esetben foganatosíthatunk velük szemben, mivel nem kívánunk ingyen reklámot csinálni ezeknek az embereknek. Időnként ellenőrizzük az ellenzéki elemeket, elkobozzuk sokszorosítógépeiket, de ha kell, tudunk gorombák lenni.”1
http://home.hu.inter.net/kortars/0107/muller.htm

Egyetértek. Ködszurkálás helyett

Egyetértek.
Személyeskedés és ködszurkálás helyett jobb híján egy jó publicisztika , de méginkább társadalomtudományi megközelítések, szociográfia, a szociológia és a történettudomány sokat segíthetne a a kérdés megközelítésében és az összefüggések feltárásában.
A mostani válsztások után a Fidesz, majd rögtön az LMP is az oligarhia ellen ágált, hogy leszámolnak a hatalmával. Nagyon kényes dolog ez, ha ez a harc konkrét személyek ellen irányul, a szisztémát kellene jól láthatóvá tenni és akkor kiderülne, hogy a szereplők közül kik azok, akik törvénytelenségeket követtek el és és azt számon lehetne kérni. Más aktorok és posztok esetén pedig a kormányzati, a közigazgatási és a társadalmi kontroll és a nyilvánosság erősítése hathatna szabályozólag.
Azt hallottam , hogy magának a kormányváltásnak a tényére beindultak a mozgolódások pl. a multi cégeknél és kapcsolt részeiknél. A Teszkónál folynak az átszervezések, cserélgetik a különböző vezető feladatkörökben az embereket, semmisítik meg a polcokon feltehetően illegálisan ottlevő könyveléssel nem követett árut, a grillrészeket, ahol a már máshogy nem eladható csirkecombokat sütögették. zárják be, a hozzájuk kapcsolódó külsős cégekben nem fizetik már ki zsebből is a dolgozókat úgy, mint eddig. A cég készül a változásokra, csak aztán valóban ellenőrizni is kellene őket, mert megint visszazökkennek az eddigi kerékvágásba., amikor annyi mindent lehetett a minél nagyobb haszon érdekében csinálni.

Ungváry Krisztián: Mennyiben hasonló Kiss és Biszku védekezése?

A levéltári iratok titkosításának feloldására alakult „ügynökbizottság” tagjaként Ungváry Krisztián történész a Kiss László alkotmánybíróval való pereskedésében a saját bőrén tapasztalhatta, hogy az érvényben lévő jogszabályok mennyire hátráltatják a pártállami diktatúra működésének megismertetését. Ungváryt két és félmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Legfelsőbb Bíróság. A pénz előteremtését célzó akciót éppen a Biszku-film zártkörű vetítésén kezdték el, Kiss, az egykori egyetemi párttitkár ugyanazzal a logikával érvelt a törvény előtt, mint a közélettől régen visszavonult Biszku Béla, a korai Kádár korszak véreskezűnek tartott belügyminisztere: csak véleményének adott hangot, amit a hatóságoknak nem volt kötelező megfogadniuk.

http://hvg.hu/velemeny/20100621_ungvary_kiss_biszku

ez jó írás:

Hogyan kell diktatúrát csinálni? Lex Kádár

Hogyan kell diktatúrát csinálni? Rendőrség, titkosszolgálatok, Lex Kádár
http://hungary.indymedia.org/node/16842
A „Lex Kádár” a gyakorlatban és a történet folytatása
http://www.hungary.indymedia.org/node/16945

kivégzések, újratemetések

váltás az indyn

Kedves történész végzettségű szerkesztő!

Érdekes és előremutató váltásnak látom ennek az írásnak az indymedia főoldalán való megjelenését.
Egy hónappal ezelőtt amikor a baloldalnak, ezen belül a MEBAL-nak a Kádár rendszertől való elhatárolódásának a szükségességéről írtam, először levettétek, majd egy névtelen szerkesztő engem kezdett bírálgatni . Aztán azonban pár nap múlva már mehetett a Lex Kádár.
( Tavaly év elején a Reformszövetségről és az általuk képviselt elvekről, a programról raktam fel akkor frissiben, induláskor egy cikket Akkor ezt egyszerűen eltüntettétek, újraírni már nem volt kedvem. Az elsők között lehettünk volna, akik vitatják.)
Úgy látom, valami mozdult az indyn, de nem azért mert elől járunk, hanem mert változtak az idők. Történészként te már nagyon régen írhattál volna itt 56-ról.
Ennek az írásnak egyébként meglehetősen bulváros a színvonala.
Ha már Patai főoldalra került, akkor kellene róla egy portrét rajzolni és fel kellene tárni azt a társadalmi közeget és kapcsolatrendszert is, amelyben mozog, vagy legalább kísérletet tenni rá.

üdv:
 vaktyúk

Úgy emlékszem írt már

Úgy emlékszem írt már 56-ról. Szerintem is bulváros, de csak annyiban, hogy rövid, közérthető és magánéletről is ír. Abban az értelemben nem bulváros, hogy profit céljából erőltetve kreál magánéleti hírt, minden más értéktől mentesen.

Aki tartózkodott - demokráciából karó

„A feladat nagyon egyszerű, csak még senki sem próbálta ki. Úgy kell viselkedni, mintha egészséges demokráciában élnénk”
http://www.dfcwolf.hu/karacsony_gergely

LMP-SZDSZ bratyi
Pető -Karácsony páros
http://mandiner.blog.hu/2010/04/21/lmp_szdsz_bratyi_mandiner_tv

Karácsony és Török is jól járt

komenista kapitalisták, kapitalista komenisták

Jó kis szociológiai terepmunka téma.

Biszku elvtárs lehet, hogy hiteles embernek tűnik abból a szempontból, hogy máig böcsülettel és egyenes gerinccel vállalja amit tett, sőt büszke arra, hogy akasztgatta az ellenforradalmárokat, és mindent megtett a proletárhatalomért, de valami hibádzik:
el kéne határolódnia a saját vadkapitalista családjától is. Ez esetben lenne hiteles igazán.

Külön kérdés, hogy miféle proletárhatalom az olyan, amelyben - mint azt Trockij megjósolta már 36-ban - a nép vagyonát a pártfunkcik örökölhető magánvagyonná konvertálják. Valamint, amely olyan kapcsolati hálózatot hoz létre, amely révén a véreskezű elvtársaik családtagjai ezt meg tudják tenni, a társadalom egészének kizárásával.

Ez a bolsevizmus lényege: kisajátítani a javakat, meggazdagodni és tőkéssé lenni azáltal, hogy megkérdőjelezhetetlen forradalmi ideológia alapján irtják ki a versenytársakat (ti. az osztályellenséget), és fogják be a nép száját.

Kinyírni mindet. Családostul. Komcsi nagypapát, libsi fiút, unokát. Vagyont elkobozni. Az őket mentegető értelmiségieket agyonlőni.
(Ez csak vicc volt:-))))

Egyébként kurva jó a kép kép így együtt:-)

a munka megszervezése

A munka közös megszervezése szükségszerűen nagy szervezőapparátust kíván, ha nem ismerik egymást személyesen a munkát megszervezők. Ha ráadásul ideológiai alapon történik, akkor még nagyobbat és még szigorúbbat. Hisz nem szerencsés, ha egy munkát feleslegesen kétszer végez el egy dolgozó, de még szerencsétlenebb, ha ideológiailag megkérdőjelezhető, pl kiváltságokat generáló az elvégzett munka.
A munka koordinációja pedig a bürokrácia feladata lesz.

Az északkoreai biciklis fagyiárus ízválasztékát kiválasztókat kiválasztókat kiválasztókat kiválasztókat kiválasztó maga a Kedves Vezető. A munka közös megszervezése hierarchiát követel, egyenrangú elemekből álló aktív hálózatnak nyoma sincs.

A centrum(ok)hoz közelebb álló dolgozók többletre tesznek szert mind anyagiakból, mind hatalomból.

Ez akkor is így lenne, ha egyenlő eséllyel indulna a társadalom minden tagja, de egy szükségszerűen erőszakos kommunista forradalom után az erőszaktevők domináns elemei egy pillanat alatt megkötik a hierarchikus háló kevésbé természetes és teherbíró csomópontjait.

…………………

A bolsevikok természetes képződmények. Biszku Béla is természetes képződmény. Nem meglepő, hogy nem bán meg semmit, és erre nem az eszmék, ideológiák a mentségei, azok régen nem számítanak, hisz a kialakult hierarchiában már a hatalom a rendszerező erő. Biszku Béla örök mentségei a törvények, amelyeket az akkori hatalom lefektetett, és amelyek értelmében ő jogszerűen cselekedett.

Amíg legitimnak fogadjuk el az akkori magyarország vezetését, nem veszünk tudomást az ország megszállásáról, a függetlenség hiányáról, nem tekintjük az akkori vezetőket egy illegitim bábkormány tagjainak, addig biszku béla és klánja nyugodtan élhet.

Mai értékítéletünk szerint ha orosz tankok szállnák meg az országot, és maradnának, moszkvából irányítva az országot, én úgy érezném, jogtalan amit csinálnak, és felhatalmazás nélkül kormányoznak bábjaik. Úgy érezném, ha negyven évig tartana is, teljesen egyértelmű. Akkor is jogtalannak tekinteném, ha véget érne, és ha véget érne, elérkezettnek látnám az alkalmat a felelősségre vonásra és a büntetésekre, amelyek elrettentenék a bábok fiatalabb generációit a felhatalmazás nélküli politikai hatalomtól.

Magyarországon kétségtelenül a legmegdöbbentőbb és dolog, még a koronaúsztatás bűnének súlyosságán is túltesz, hogy senkit nem vontak felelősségre a megszállók kiszolgálói közül.

indy: csak a szokásos

egyébként nem értem, hogy miért nem tudtam a saját nevemen kommentezni, azt írja ki ez a szar, hogy a webhelyen már foglalt ez a felhasználói név, mármint a fam.
És most már névtelenként se lehet.
Itt állandóan technikai problémák vannak
 FAM

levél a gépháztól

nem lehet h te magad regisztráltál fam néven? és akkor már csak bejelentkezve lehet használni a fam nevet.
a névtelen is regisztrált név, azért nem hagyja magát. éljenek a trollok

lehet,

de eddig ezt nem csinálta, pedig azóta nem regisztráltam újra. Viszont most is ezt csinálja, és nem tudom, hol tudnék bejelentkezni.
De végül is tökmindegy.