Közhelyszótár: Egyenlősdi

 

Egyenlősdi A tabusított „egyenlőség” fogalmának
ironikus elferdítése, amely az igazságosság és méltányosság társadalmi
óhajának kigúnyolására és degradálására szolgál, mely egyúttal a
szegényebb néprétegek (az ún. „leszakadók”) tagjainak
tehetetlenségét és tehetségtelenségét, s emiatt kiérdemelt
szegénységét és alávetettségét is kifejezésre juttatja. A
korábbi „egyenlősdit” hirdető államszocializmusban, a verseny
eltörlésével és a régi tulajdonosi osztály likvidálásával pozíciókat,
majd a rendszerváltás folyamán e pozíciók révén tulajdont szerző
újkapitalista elit és annak értelmisége a tulajdonszerzést követően a
korábbi egalitárius elveket semmisnek, károsnak és megbélyegzendőnek
nyilvánította - ld. az ismert szlogent, miszerint „vége az
egyenlősdinek”
.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

egyenlősdi-van benne igazság

Véleményt lehet írni?
Csak azt gondolom, hogy az anarchisták elve/álma-miszerint legjobb lenne egy hatalom nélküli, „mindenki egyenlő jogaiban és lehetőségeiben”- sosem fog megvalósulni, vagy ha meg is valósul, csak ideig-óráig tartana, mert:
- Pszichológia: gondoljatok már arra, hogy az embereknek különböző a természetük, és hiába vannak elszánt, szorgos, kreatív önellátó emberek, ha vannak bizonytalan, irányítást igénylő(tegyük fel, hogy ezt önmaga érzi így és nem valaki dönti el róla) elveszettebb személyiségek is. Eredmény: az emberek csodálatos összefogása elkezd alig észrevehetetlenül eltorzulni és kialakulnak az alá-fölé rendelő viszonyok. Szükségszerűen. Lehet tagadni, és elképzelni, hogy nincs állam és nincs hatalom, de mindig fognak születni zsarnokok és szolgalelkű emberek. És mindenki élni akar valahogy.

Kimutatja a foga fehérjét

Nagyon jó és a lényeget megfogó szócikk. Érdemes lenne a témában valódi cikket is írni.

Cinikus fölény, az értékek tönketevése, kifigurázása. A „mi világunk” más ám, mint ami volt. Nehogy már úgy szórakozzunk ,mint korábban.
Erre mondják , hogy kimutatja a foga fehérjét. Meg azt, hogy elemében van.
Szabadon beszél , a másiknak meg a torkára fojtja a szót.

„Ki vagyunk véreztetve. Alig 16 év alatt Magyarország a termelő üzemei mellett eladta vagy készül eladni az érverését is, a gáz, villany, víz, távközlési, kommunikációs és úthálózatát is . Talpunk alól a földet is. A többségnek marad a kisemmizett földönfutók kulimunkája vagy még az sem. A középosztály, ha még nem csúszott le választhat . Mi között? . Nem tudsz legyőzni, csatlakozz hozzánk! Kikezdhetetlenek vagyunk. Mi a helyünkön vagyunk. Akinek sok van, annak a gyerekeinek a jövője is biztosított.
Újból jön a (meg)szorító nyomás a mellkasunkban…”Most jött el az az idő, hogy nem lehet tovább a mának és a perc boldogságának élni. Ahhoz, hogy öt év jólét után változtassunk, fel kell vállalni a konfliktusokat. A társadalmi béke sérülni fog, de a legkisebb mértékben. A következő napokban lesznek még bejelentések…Ingatlan adó, vizitdíj. Tandíj. Jónak kell lenni, különben fizethetnek.”
(vaktyúk:Az ország szíve)

"kuka kakukk mekegett" (Radnóti Miklós)

Szó szó szó: hímnázium, apácavedelde, curryculum vitéz, tesztoszteronösztön

So-so

A hír vélemény, a szent szabad.

ez jó

de tényleg.

nincsenek semleges szavak !

A szavak - avagy közhelyek - fontosságáról egy nagyon érdekes cikk olvasható a Le Monde diplomatique c. francia lap magyar nyelvű kiadásában (sajnos az online változatban is csak előfizetők érhetik el, de a lapot több újságosboltban meg lehet vásárolni, az utolsó oldalon levő cikket esetleg orvul elolvasni…) egy holland újságíró tollából. Csak egy rövid részlet arról, hogyan írható meg ugyanaz a puszta tény: „Ma a palesztin fennhatóság alatt levő (vagy megszállt ?), (illetve vitatott hovatartozású ?) Júdeában és Szamáriában három ártatlan palesztint, (másként: muszlim terroristát ?) egy biztonsági intézkedés során harcképtelenné tettek, (illetve brutálisan meggyilkoltak ?)”
Van még pár hasonló példa, főleg az arab világból - nos ennyit jelent a „szabad” „pártatlan” sajtó alapelve: „a hír szent, a vélemény szabad…”
Ezért is jó ötlet FAM közhelyszótára. Mert a szavaknak mindig van árnyalatuk és a „szabad sajtóban” valahogy soha nem jutunk hozzá a neoliberális mentalitástól eltérő árnyalatokhoz.

nincsenek semleges szavak !

Ez a bejegyzés telitalálat. A szavak kijelölik a gondolkodás határait. Hogyan is gondolkodhatnánk arról, amire szavaink sincsenek?

Érdekes módon szaporodnak a „baloldali” kormányhívek, ha a saját zsebükről van szó…

Sőt,

amint arra még többen emlékszünk, az „egyenlősdinek” ez a fajta értelmezése már az államszocialista időkben megjelent az ideológiai pragmatizmus sajátos hajtásaként…

Sőt,

FAM neked az a foglalkozásod, hogy csúsztass. Egyenlősdi=egyes emberek kemény munkával megkeresett pénzét, olyanoknak adják, akik azért csupán a polgármestreri hivatalig mentek el. Vagyis egyenlősdi-nyelven: a tehetősebbeket megadóztatják, mivel nekik nem kell annyi, és a „felesleget” a hátrányos helyzetűeknek utalják.
Kösz, én inkább maradnék a Karitász Alapítványnál, mint a társadalmi felleősség eszközénél, ami ÖNKÉNTES!

Nézőpont

Tudjátok, én ebből az egész „egalitáriusságból” csak annyit érzékelek, hogy valaki, vagy valami(misztikus horrorokból jól ismert szállóige) az én pénzemre ácsingózik. Én viszont nem csaphatok az enyves kezére, csak azért, mert azt a valamit államnak hívják!

Nézőpont

Rush koma! Hát, hogy csak „ennyit érzékelsz” belőle, az inkább a te egyéni problémádnak tűnik, mint az egalitarizmusénak. FAM a szócikket ama retorikai eljárásmód ellenében írta, amely minden méltányosságot vagy igazságosságot tekintetbe vevő politikát (nem pusztán az egyenlősítő politikát) le”egyenlősdi”z. Persze elképzelhető, hogy mondjuk vad nozickiánusként te is úgy gondolod, hogy a minimális, a piac folyamataiba be nem avatkozó állam (19. századi liberális állam) a csudajó, ám akkor meg könyörgök, legalább azt a nyamvadt Polányit olvasd már el, ha Marx ellen be vagy oltva. Akkor talán nem ilyen gereádámi színvonalon ontanád a sületlen szlogenjeidet az állam enyves kezéről meg az ácsingózásról.

Nézőpont

Mit kell ezen gondolkodni? Nem nyilvánvaló, hogy valaki lopni akar tőlem, akkor küzdök ellene?! Marx sdületlenségeitől megkímélem magam. POláűnyitól meg azért, mert akkor csúnya nácivá válnék, ugyanis folyamatosan nyomná belém a szöveget, hogy „minden szidó balos”, hiszen ő egy ilyesmi zsidó. Bár ez általánosítás lenne, meg Friedman is pörögne a sírjában…

Nézőpont

bazhz sietek, most azt van hiba.

Nézőpont

A Marx ellen beoltottak Polányi, sőt még a saját neoliberális ideológusaik ellen is be vannak oltva - számukra elegendő az ügyeletes neokon/neoliberális párt(ok) ügyeletes médiasztárjainak a vulgárliberális meséje, legalább nem kell a drága időt gondolkodásra használni befektetési ötletek keresése helyett.