Közhelyszótár: Csurka

 

Csurka „Úgy beszél, mint a Csurka”, „ugyanazt
mondja, mint a Csurka”
. Csurka István író és szélsőjobboldali
politikus, az egykori Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)
szimbolikussá vált személyéből. A
„Csurka-szerűség” a „szélsőséges”, a „szalonképtelen”, a
„vállalhatatlan”, az „elfogadhatatlan” - azaz funkcionálisan az
„illegitim” - szinonimája, melyet előszeretettel alkalmaznak a
rendszerkritikus beszédre az adott mondanivalónak a szélsőjobboldalhoz
és az antiszemitizmushoz társítása révén, ez az
ún. „csurkázás”, ill. „lecsurkázás”TGM). A
„csurkázás” célja kirekeszteni a közbeszédből, vagy még inkább:
eleve ignorálni a rendszerkritikus érveket és/vagy azok
tényeit. Elterjedésének oka az ún. „balliberális értelmiség”
rosszhiszeműségén túl az, hogy hazánkban történelmi okok miatt a
rendszerkritikának a szélsőjobboldali rendszerkritika kivételével nem
jött létre komolyabb önálló fóruma. Így a rendszerkritika, mint olyan,
„csurkai mondanivaló” lett a közfelfogásban. Ezért ha valaki
rendszerkritikát gyakorol, automatikusan „szélsőjobboldali”
módon gondolkodik, függetlenül tényleges világképétől,
értékrendjétől. Az utóbbi egy-két évben a MIÉP bomlásával
ill. eljelentéktelenedésével a „csurkázás” alábbhagyott, és
maradt a többi szinonima. (Ld. még kódolt antiszemitizmus,
 szélsőség)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Csurka az igazság bajnoka

Igen emberek, Csurka az igazság bajnoka, amint az pártjának nevében is áll. Ti itt és mások másutt hazudnak. Őt kell olvasni, neki kell hinni, ő a múlt a jelen és a jövő.
Na a jövő azért mégsem.
Mert ha már nem lenne senki, aki ne rasszista, agresszív alapon szemlélné a világot, majd akkor már ember se lesz a földön.
Én azért örülök, hogy a kinai taoista felfogás eltörüli ezt az embertelen, csurkai mentalitást, aminek számos boldog(??), lelkes(??) követője van itten.

Pontosítás

Mecsoda előítéletesség, hogy a Hayek Társaságnak zárt lenne a fóruma. Mivel rosszabbak ők az Indynél? Mert más a véleményük? Hoppá, itt van a diktatórikus kutya elásva!
Hozzáfűzném: a Hayek Társaságnak sajnos nincs fóruma, minthogy oldaluk is bedöglött fél éve…

Pontosítás

Aha. Ráhibáztam volna? Bocsánat. Nem emlegettem zárt fórumot. Ha beletaláltam, bocs. :)
Nem rosszabb, csak más. Ha érted ennek a szónak az értelmét (lásd: „lehet más a világ/politika”, stb).
Jesszusom, nem mondod, hogy az eddig a Hayek.hu-n fórumozók mind átszoktak fél éve az indyre? Már mindent értek. :)

Közhelyszótár - médiasztár

A jelenlegi konstruktív aktivista közbeszéd egyik legsúlyosabb szitokszava (a másikat lásd: —> Gyurcsány). A bennünket körülvevő mesterséges (emberi) környezettel szemben általában elutasító hozzáállásuk miatt az ilyen típusú, a társadalom elenyésző kisebbségét alkotó, ám annál hangosabban kiabáló emberek az általuk „hamisító”, „kormánylakáj” és más megbélyegző jelzőkkel illetett tömegtájékoztatási eszközöket (kivéve, amit ők uralnak, lásd: kurucinfo, indymedia) és szereplőiket (legyen az riporter vagy riportalany) módszeresen próbálják hitelteleníteni (lásd még: Félrevezetve, Napkelte vs Fábry, Napkelte vs Toroczkai, Népszava vs Napi Ász, Fejtő vs Cohn-Bendit). A konstruktív aktivista szemében a médiaszereplés önmagában az általa létezőnek tételezett globális összeesküvés cinkosává teszi a médiaszereplőt, függetlenül attól, hogy ugyanő minden alkalmat megragad, hogy akár egy félmondatos sajtóhír erejéig felhívja magára a figyelmet (lásd még: vészfék - mozgalom, lepedő a Lánchídon, élőlánc a kórházakért). Mivel saját akciói általában sikertelenek (napi színes hírek szintjén maradnak és nem váltanak ki össztársadalmi méretű rokonszenvet), ezért a tömegkommunikációban járatosabb és sikeresebb emberek iránti irigysége miatti rosszindulatát a médiasztár virtuális figurájába sűríti, amit objektív entitásként létező figurának posztulál. Ezután a számára nem szimpatikus személyeket (lásd Demcsák Zsuzsa, Gyurcsány Ferenc, Gergényi Péter) valós személyiségjegyeiktől függetlenül az általa létrehozott médiasztár tulajdonságaival ruházza fel, és az így létrejött virtuális személyek ellen folytatja lejáratókampányát.

Közhelyszótár - médiasztár

Ki az az „aktivista”, akiről itt szó van? Ez innen nem derül ki. De talán nyomravezet, hogy az, aki „uralja” a kurucinfót meg az indymédiát. (Ki uralja az indymédiát? A cikkek feltöltői, pl. bt és Vöry? A hozzászólók, pl. Augur?) Ki gyűlöli az emberi környezetet (mármint KG-n kívül)? Ha a médiaszereplés bűn az „aktivista” szemében, és az indymédia tele van „aktivistákkal”, akkor az indymédia miért nem pfujol Fábryra, Sólyom Lászlóra (közismert médiaszereplők), vagy Chomskyra, Morvaira (két másik „sztár”)? Melyik „aktivistának” van összeesküvéselmélete (mondjuk KG-n kívül)? Milyenek a „médiasztár tulajdonságai”, amikben állítólag Demcsák osztozik Gergényivel? Szerintem kissé elsietett ez a nagyszabású vulgárpszichológiai elmélet. Ha a kis értekezésed szintjére akarnék ereszkedni, azt mondanám, hogy irigykedsz az aktivistákra, és azért tulajdonítasz nekik paranoid hajlamokat, hogy fölényt érezhess velük szemben. De persze valószínűleg nem ez a helyzet, csak az, hogy egyszerűen indulatból írsz már megint.

tele indulattal :)

Indulattól remeg a kezem, ezért a szokásosnál is több lesz a gépelési hiba. :)

Azért voltam kénytelen ide feltenni a cikket egy hozzászólás keretében, mert a nemes és nemzetes cenzor letiltotta. Ez például egy módszere az indymedia uralásának. A másik, hogy a szekesztőség hivatalosan bojkottot szervez politikai antipátia alapján, majd „ha lemondassz neoliberális elveidről, velünk maradhatsz” ajánlatot tesz. (Bizonyára nem olvastad KG erről szóló kiváló cikkét, vagy mferi még kiválóbb, sőt, felülmúlhatatlan „bt, avagy a bértopikolás anatómiája” című dolgozatát, mely médiahack témában hosszú évekig egyetemi doktori szemináriumok témáját fogja képezni a Harvardtól egészen a Lomonoszovig. Igaz, hozzá is szóltál mindkettőhöz, de ettől még nem biztos, hogy olvastad. :) )

Ha észrevetted - de szerintem nem - a szócikkben fam a baloldaliakról és a neoliberálisokról szóló hamis sztereotípiáit szedtem csokorba, csak kissé átfogalmaztam. Szeretném ugyanis, hogy egykor az én szócikkeim is bekerüljenek a Közhelyszótár dossziéjába, ezért törekszem a stílus- és megfogalmazásbeli egységességre.

A „konstruktív aktivista” KG szavajárása, állítólag ez az a típusú vita, melyet én akadályozok, miként az aktivisták a közlekedést. :)

Összeesküvéselméletet mferinél olvashatsz (ismét felhívom figyelmed a „bt, avagy a bértopikolás anatómiája című remekművére”), vagy éppen vaktyúknál („Félrevezetve”), netalán atomcsirke hozzászólásaiban. Már persze, ha fam-é nem felel meg neked a rosszindulatú, a szolidaritás nemzeti formáival szemben fellépő, az országot kiárusító, idegenszívű baloldaliakról. :)

A médiasztár lényege, hogy hiteltelen, utálni kell és lenézni. Hogy miért is … nem mindegy? Egy igazi konstruktív aktivista sosem kérdez ilyet, a lényeg, hogy utálni kell és kész! :)

Ez a „szintre ereszkedés” a Közhelyszótár szintjét jelenti, amely valahol a fekete humor környékén található. Mindenesetre utolsó néhány mondatoddal sikeresen leereszkedtél, remélem, nem okozott ez nehézséget számodra, ahogy eddig is meglepő könnyedséggel és eleganciával rugdaltál belém, de hát isten neki, csütörtök van, nem panasznap. :)

Miért is nem utálják az indymedián Fábryt? Vagy Sólyomot? Vagy Morvait? Talán azért, mert mind kemény jobbosok, továbbá lelkesen és tendenciózusan illegitimezik a kormányt és fejét? :) Miként Chomsky is ezt teszi Bush-sal, ugye … erről jut eszembe: Michael Moorer és a Kóla, puska, sült krumpli? Nem kellene őt is kissé fényezni? :)

A legszebb az egészben az, hogy az indymedia - nemzetköziből adaptált - alapszabálya szerint ez egy független portál. Ehhez képest tendenciózus a jelenlegi kormány pocskondiázása, lejáratása minden stílusban és eszközzel, míg engem cenzúráznak, illetve, elnézést, „konstruktív aktivista fellépést valósítanak meg”, illetve „a cikkem elrejtése révén másoknak biztosítják másoknak a lehetőséget” (ez nagyon tetszett cenzortól! :) ), és időszerű zsebforradalmat szerveznek. Szerintem ez minden, csak nem független viselkedés, nemde? Míg pl. a lőtéri kutya sorsa még magát a lőtéri kutyát sem érdekli, lásd a jobb oldalon felsorolt aktuális cikkek a heti válasz című független, politikamentes közérdekű lapból. :)

Ha esetleg féltenél, nyugodj meg, nem olyan könnyű engem a lelki egyensúlyomból kibillenteni. Kíváncsian és némiképp mulatva figyelem, mi fog történni, mit ötölnek vajon még ki ellenem a nagy leleplezés (mferi), a nagy bojkott (KG), a nagy visszacsapás (fam), a nagy és pezsgő klubélet (bt fan club, bt media services) a nagy cenzúra (censor) és a nagy alterego - kutatás (nemmferi és nembt) után? Esetleg némi önkritika / önmérséklet, fentebb stílű és nem megbélyegző megfogalmazások, nyitottabb gondolkodás? Ez utóbbiban partner vagyok.

tele indulattal :)

Kedves bt!
1. Csak mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem üldöznek. De lehet, hogy mégsem. Szerintem az indy olvasóközönsége felállva, ütemes tapssal köszöntené, ha az általad mélyen tisztelt társaság végre „politikai és gazdasági csoportok érdekeitől független, a társadalmi változásokért elkötelezett” cselekedeteket hajtana végre. Ha nem veszed észre, hogy ennek pont az ellenkezőjét teszik, akkor továbbra is legyél nyugodt, és legyen életed célja, hogy megpróbálsz szétkúrni egy olyen közösséget, akinek a fentiek fontosak lennének. Viszont vagy cinikus, vagy beteg vagy ebben az esetben (inkább az utóbbi).
2. Vazz, nehogy már te akard megmondani, mi legyen az indyn teljes egészében. Persze, hogy nem kell egyetérteni, de amit te művelsz, az kimeríti a primitív bunkóság fogalmát. És még csak észre sem veszed magad. Írod: „Esetleg némi önkritika / önmérséklet, fentebb stílű és nem megbélyegző megfogalmazások, nyitottabb gondolkodás? Ez utóbbiban partner vagyok.” Nem veszed észre, hogy nincsenek partnereid semmiben? Ne akarj akkor feltételeket szabni. Tudod egy közösség attól közösség, hogy vannak közös alapelvek. Ha jól vettem észre, veled itt szinte senkinek nincsenek közös alapelvei. Hogyan akarsz így vitatkozni? Hogyan vagy képes ezt nem észrevéve kvázi ultimátumot adni? Emlékszel a viccre az öreg bácsiról, aki hallgatja az autórádiót, ami azt mondja, hogy egy őrült szembe megy az autópályán? Ismered a poént? Érted is?
3. A Hayek Társaságnak, a MEH-nek, és a többi hasonszőrű szervezetnek nyilván megvannak a maguk (zárt) fórumai, ott is lehet grafománkodni, egészen biztos. Ide is lehet írni, persze, de kérlek, ne floodolj ennyit. Nagyon fárasztó.
4. Nemem sem tetszik feltétlenül, hogy vannak olyanok, akik hasonlóképpen tesznek, kvázi floodolnak itten, attól függetlenül, hogy egyetértek-e a nézeteikkel, vagy sem. Érdekes módon mégis a te cikkeidtől és hozzászólásaidtól képződnek új ráncok a fejemen. A többi, nekem nem fontosat nem nézem meg, nem nyitom ki, nem kommentelem. De te mindenhol ott vagy, hogy megpróbáld a magad képére formázni az egészet.

erre reagáltam

„Milyen lenne egy emberi reakció ilyen esetben: valami olyasmi, hogy bocs, ha a fórumozók közül sokakat megbántottam rámenős stílusommal, …” [KG]

„Az is biztos,hogy bt vitastilusával is baj van és neki is használna ,ha a jogos kritikálat megszívlelné.
Ha modorál-moderál akkor még hátra van hogy a véleményével ,ami valamiből kinőtt, mit kezd ő maga és mit kezdünk mi.

Az itt a jó, ha sokféle vélemény megszólal, különösen ha konstruktív vitára ad alkalmat,nem pedig dezorganizál,főleg a stílusa miatt.
A tartalmakkal pedig úgy könnyebb megbírkózni, ha a fontos témáknál a hozzászólók - másokra is gondolva, hiszen a viták kapcsán üzenetet küldünk egymásnak - azt mondják amit igaznak, fontosnak tartanak és nem hiányzik belőlük tudatosan és tartósan a jó szándék.” [vaktyúk]

Ezekhez a gyöngyszemekhez, mint a tolerancia igazi mintapéldányaihoz, mit szólsz? :) Még egy primitív bunkóval rásegítettél, hajrá! :)

1. Köszönöm személyiségem részletes elemzését, már egész szép dossziém van belőle. :)

2. A közös alapelveket én is elolvastam, de nem találtam benne olyat, hogy „kötelező Gyurcsány Ferenc, a neoliberálisok és a mérsékelt baloldaliak utálata”.

3. Érdekes ez a flood. Heti 2-3 cikk már az? (Ja, tőlem egy is sok, értem. :) )

4. Készíts egy statisztikát, a jelenleg aktív topikok közül hányhoz szóltam hozzá! Meg fogsz lepődni! :) Azért szúrok szemet, mert az itteni mainstream-mel szemben írok karakteres hozzászólásokat, melyeket az imént voltál szíves primitív bunkóság jelzővel illetni.

Jót nevetek, amint valaki ÉRDEMBEN vitázik egy Közhelyszótárral … A „balliberális értelmiség rosszhiszeműségén” nem akad fenn senki, csak az én hasonló stíllusú megnyilvánulásomon? :)

Talán nem véletlenül érzem úgy, hogy ez egy politikai vita egy ellenzéki tömörülés és köztem.

erre reagáltam

Na jó, látom, el kell mondanom a vicc poénját: „Mi az hogy egy? Mindenki!”
Floodolni a közösséget (?) floodolod. Nem cikkel, hozzászólással.
Nem, nem (csak) karakteresek, hanem primitívek, bunkók, direkt a témát elterelők, együttgondolkozást (még ha akár hibás is) megszüntetők, stb a hozzászólásaid.
Politikai. Hö. Definiáld már hogy mi a politika. Ha értelmes választ is tudnál adni, akkor belátnád, hogy nem csak a jobb-bal, gyurcsány-orbán tengelyek léteznek. De mégis mindig ebbe az irányba akarnál terelni mindent. Hiba, hiba, hiba. Vagy (és akkor térjünk vissza a személyiségedhez) betegség, betegség, betegség. Vagy pénz, pénz, pénz.

érzem

„Talán nem véletlenül érzem úgy, hogy ez egy politikai vita egy ellenzéki tömörülés és köztem.”

Tényleg nem véletlenül érzed úgy. Hisz számodra kb minden probléma kormány-ellenzék, „bal”-„jobb” kérdéssé alacsonyodik le. Minden témára ráerőlteted ezt a zubbonyt, nem tudsz kiszakadni ebből a szemléletmódból. Ez még önnmagába nem lenne zavaró, de automatikusan másokra is alkalmazod, mindenkit felcímkézel (lásd most: ellenzéki tömörülés), és el sem tudod képzelni, hogy a többség itt nem pártdrukker, és nem így áll a világ dolgaihoz.

tele indulattal :)

Én sem értem, hogy miért kellene bt-t elhalgattatni. Én sem értek vele egyet, sokmindenben(pl: az Mszp-t nem szeretem), de ettől még nem kell kimoderálni/ignorálni/bértopikolónak nevezni. Ezzel az erővel az indyt is el lehet kezdeni cikizni, mer biztos a Grínpísz pénzeli vagy a „földbarátai”, vagy a Soros Alapítvány. Ez hülyeség, a vádaskodás nem vezet sehová!

Közhelyszótár - médiasztár

Az bt és támogatóinak a baja, hogy a cikkeiknek most nem olyan nagy a sikere, és az általuk „aktivistának” hívottak negligálják őket.
Ezért ír(nak) ide indulatból, most éppen FAM-ot támadva.

Közhelyszótár - médiasztár

Nem tudom, miért ide raktad ezt a szösszenetett.

Alapjaiban hibás félremagyarázás. A médiasztár fogalmát ugyanis maga a média gyártotta, és használja, nem is ritkán. Mindenkit, aki valamely különleges, bulvár - akár botrányos - megnyilatkozása okán pénzt hozhat a médiatulajdonos pénztárcájába, azt felruháznak e jelzővel, amire azután illető mindíg szívesen hivatkozik.

Állításoddal szemben irígységből ilyet senki nem mond, mivel a kétségkívűl devalválódott médiasztár jelző minden mellékzöngéje ellenére sokak szemében pozitív, így dicséret számba megy.

kreatív inspiráció :)

leftist - től: „Cohn-Bendit is fejlődött, csak éppen más irányba. De ahhoz kár volt 1968-asnak lenni, akárcsak Barrosonak - mindketten feledhető személyiségek. Médiasztárnak persze alkalmasak - ami szintén biztos jele a feledhetőségüknek.”

Ő volt az ötletgazda, verjétek meeeg! :)

A Petőfi - átköltésemet pedig mferi (akinek ezúton szeretnék ismét köszönetet mondani, hogy a „bt, avagy a bértopikolás anatómiája” című nagyszerű cikkében hosszú időre fogalommá tett engem rendőrtiszti hallgatók és konstruktív aktivisták körében) inspirálta, amit a bevezetőben le is írtam, ugye … :) Már ezért is jó idejárni: remek ötletekkel bombáznak! Már gondolkodom, mi legyen a következő közhelyes szócikk.

kreatív inspiráció :)

bt!
Ne haragudj, de most nincs igazad. De nem is ez a legnagyobb baj. Nagyobb baj, hogy pont a „csurka topicban” Csurkázol.
Összemosod a rendszerkritikusságot a jobboldalisággal.
Ezt pedig (majdnem anarchista baloldaliként) kikérem magamnak.
A médiasztár szócikked leginkább ráolvasások gyűjteményének tűnik.
Van benne alap, ezt nem tagadom, de nincs annyia dologban, ami alapján ilyen szélessen kéne általánosítani.
Az általad is említett politikusok példájából kiindulva: Ezek az emberek a hozzám hasonló rendszerkritikus gondolkodásúak szemében többnyire báboknak látszanak. Van ugyan valódi hatalmuk, de már korántsem annyia, amit viselniük kéne. Ez teszi őket médiasztárokká. ti: az, hogy többnek láttatják őket, mint akik valójában.
Ezt pedig a média teszi velük.
Talán a médiasztár nem pontos kifejezés. Nekem mégis találó képzavarnak tűnik

asdf

jogos mégsem helyénvaló

egy tréfás szöveggyűjteményt, mint a Közhelyszótár, kritizálni. Miként én sem kritizálom, amint fam szerint a baloldali vagy a liberális az rosszindulatú, embergyűlölő vagy éppen nemzetellenes. Mivel tudom, hogy ő is csak tréfál, ezért ellenpontként én is csak tréfálok. Amint ő érdemben kifejti, mire alapozza a szócikkeiben alkalmazott baloldal - és liberálisellenes kiszólásait, azonnal elkezdek én is magyarázkodni.

Természetesen érdemben sok igazság van abban, amit leírtál, bár teljes egészében nyilván nem teszem magamévá. A „tréfát” azonban nem szabad érdemben vitatni, ugye, fam? :)

csurka

Csurka szélsőjobbról volt rendszerkritikus akkor, amikor a többség belebódult abba, hogy az uniós csatlakozás és úgy „általában a piacgazdaság” majd elhozza nekünk a jólétet. Közben Európához idomultunk és jól ki is használták a régiek a pozícióikat velünk szemben .Most is kettős értékrend érvényesül. Nem tudom ,hogy Csurka most mit mond erről, de nem is érdekel a párt ideológiailag is felvállalt rasszista uszítása miatt.
Ugyanígy az emberek többségét nem érdekelte a fentiek miatt akkor sem , amikor jó lett volna figyelni és az egész csatlakozás folyamán tekintetbe venni az aggályait. Az általa hangoztatott problémák nagyrésze valóban probléma. De mert ő mondta, gondolatait kiszorították sokan a fejükből .
Az iraki háború ellen sem a parlamenti pártok tiltakoztak, hanem az ezeken kivüli erők szervezték a béketüntetést a Medgyessy kormány idején l hónappal a háború kitörése előtt. A parlamenti pártok később is egy ideig vagy az üzletet látták benne vagy a szövetségi politika miatt érezték ,hogy nekünk ott kell lennünk. A tüntetést nem Csurkáék, hanem baloldali szervezetek szevezték, de ott volt a másik oldal is csoportosan azok mellett akik a békéért civilként megjelentek.
Ma nemlehet hallani Csurka hangját a médiában. Amikor az őszi önkormányzati válsztások voltak ők is állítottak jelölteket Budapesten és más kispártokkal együtt az ő jelöltjüknek sem adtak média lehetőséget a kampány idején, csak a nagyoknak. Először pedig be volt ígérve nekik. Ezt később egy másik műsorban a választások után felhozta. Ha a szélsőség nem szólalhat meg és közben pedig létezik , nehezen megfogható és kritizálható. A mérsékelt vagy középen álló kispártok pedig agyon voltak hallgatva, ami velük történt az nem volt hír.
A médiasztárok többsége pedig arra használatos, hogy kitöltik a reklámok közötti időt. Nehogy szabad felület legyen , ahol értékes és értelmes dolog vagy színvonalasabb szórakozás is megjelenhessen.

csurka

jo ez a vita, de azt felejtsetek mar el h csurka rendszerkritikus volt. ne egjetek, sosem volt az.

csurka vs médiasztár

Sok minddenben igazad van. Bizony, ha valaki szélsőséges, annak az önmagában értelmes gondolatai sem találnak meghallgatásra. (Ennek a bt nevűnek is kellene szólni erről, ő ezt nem tudja.) A médiasztár definíciója is helytálló. Ettől még az eredeti hozzászóló, leftist az általa nyilván lenézett Cohn -Benditet és Barrosot „lemédiasztározta”, aminek erős rokonságát érzem a „lecsurkázással”, csak előbbi inkább balról, utóbbi inkább jobbról jövő szitokszó.

Az egyetlen, aki azonnal kiállt Irak mellett.

Azért van, amiben kitüntetett tisztelet illeti meg Csurkát. Az egyetlen olyan politikus (a parlamentbe valaha is bejutottak közül), aki elítélte az USA iraki agresszióját, szemben a többi parlamenti párttal, akik bűnrészességet vállaltak a gyilkos világuralmi törekvésekkel. Ez pedig nem kis érdem, főleg ha elfogadjuk Ciaron O’Reilly békeharcos március 21-én a Demokrácia Rt. műsorában elhangzott becslését Bush 800 ezer iraki áldozatáról. Persze még sokan tiltakoznak hazánkban, és világszerte e háború ellen, lásd például az immár 4-szer megszervezett fáklyás békejelet, de Magyarországon mindenképpen a MIÉP állásfoglalása vált először orstágossan ismertté.

egy kis antik romantik

Sic transit gloria Csurki (bár a ragozás nem stimmel, de különben meg nem rímel). Viszont mivel Csurka kétségtelenül masculinum, lehetne inkább Csurkus a nőnemű végződésű Csurka helyett és akkor a ragozás is rendben lenne !
Fedőnevei közül emeljük ki még a „zsírtáltos”-t ennek a copyright-ját Moldova tekinti a magáénak.

szélsőség

Csurka a szélsőség jelképe általában, valójában a jobboldali szélsőségé.
Nem mosnám egybe a kettőt.
Melyek a jobb- és melyek a baloldali szélsőség azonosságai és mi az, ami megkülönbözteti őket?

szélsőség

Ha a stílust vesszük a szélsőbal és a szélsőjobbé ugyanolyan. Ordibálás,ökölrázás,érvek nélküli erőszak…

na ez jobb

alapanyag, mint már láthatod is. :)

Whatsa problem?

És??? Csurka valaki szerint is nem szalonképtelen? Nemcsak szélsőséges és antiszemita, de valóságtól elrugaszkodott, agresszív tuskó is! Nemcsak „anyugatot” és a „cionistákat” gyűlöli mániákusan, hanem mindent, ami neki nem tetszik. Na nem mintha az a szerencsétlen,agresszív Gyurcsány sokkal jobb lenne, de ő azért europeérebb, ha el is k…ja!

Whatsa problem?

fiam, te semmit nem értessz

Whatsa problem?

„Semmit sem értek, akezemre lépnek. Ülök és nézek ostobán!”

Whatsa problem?

Ritkán szólok hozzá, de most nem állom meg. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy valaki ennyire értetlen legyen. A szócikk nem Csurkáról, hanem a többnyire alaptalan lecsurkázás jelenségéről szól. Ki a fasz szereti Csurkát? Már a szélsőjobb zöme is elhatárolódik tőle, nemhogy a magamfajta!
Vagy ez a hülye értetlenség tettetett?

Origin of Rational

Rational=Rush=DFK=Augur, avagy ki is lehet eme hasadt személyiségű lángész?

Origin of Rational

1. Mi a gond az értelmi szintemmel? Mér Te szereted Csurkát?
2.Pff…DfkRush, meg Augur meg én???

hazudsz!

Ugyanaz az IP címetek. Ne szórakozz velünk és ne próbálj átverni azzal, hogy úgy teszel, mintha a fél olvasótábor úgy gondolkodna, mint te!

hazudsz!

Hi!

Én cégtől netezek. Itt mindenki ugyanazzal az IP-vel látszik a hálón. Ha van a cégtől más, aki ugyanúgy indy-zik, mint én, ő is az én IP-mel látszik a hozzászólásokban.
Olyan DSL cuccokat javítok, ami hajlamos 1008 embernek is ugyanazt az IP-t adni, ha ugyanabba az ATM VC-be fogja össze az összes előfizetőt, aki egy sasszéhoz csatlakozik.
Kukikat is használsz? Azzal tudod igazán megkülönböztetni a hozzászólókat.

asdf
Ui: töröld ezt a hozzászólást! Köszi!

Origin of Rational

A „hasadt személyiségű”, az nem az értelmi szintedre vonatkozik! Valakinek a személyisége nem egyenlő az értelmi szintjével….

Kérdezd csak parlagfűzőt! Ő szakember!

Ez a négy nick érdekes módon nagyon hasonlóan vélekedik, nagyon hasonló a stílusa, a helyesírási hibái, a nyelvezete…. És mindig egymás után reagálnak pár perc eltéréssel….

OVNI soit qui mal y pense

Nem hasadt, csak nem bír dönteni a nevek között… mindegyik nagyon tetszik neki.

Origin of Rational

Vicce svagy, de belőlem csak 30 van..

Origin of Rational

Látom, milyen jó ciket küldtél be, és rögtön el is rejtették! Nem fáj a kis szíved? Mit szól ehhez Rush, Augur (+Vöry)?

mit nem értesz?

Nem erről van szó, hanem arról, hogy ha valaki kritizálja a rendszert (főleg a mostani kormányt), azt a köztudatban csakis szélsőjobboldali lehet, hiszen Csurka is milyen kritikus!

mit nem értesz?

Persze ezt fel szokták használni. A másik best az antiszemita! Szerintem a valódi szélsőjobb és szélsőbal(osztály és faji alapú gyűlölet) nem sokban tér el egymástól. Persze ez mostmár tényleg közhely, mert ha aki kritizálja a kormányt=szélsőjobbos, akkor megyek lenyíratom a hajam és beszerzek egy White Power felvarrót:)

mit nem értesz?

Igen, ha kormányellenes=szélsőjobbos, akkor az ország 99%-a náci!

Mit nem értesz

Igen, igen, és ha náciellenes=magyarellenes, akkor az ország…
 satöbbi.