A Merész csajok nagy sikere

A Merész csajok nagy sikere

Kemény, kegyetlen, de ugyanakkor igazán izgalmas a magazinkészítés világa, amibe mi is bepillanthatunk a Netflix 2017-ben indult sorozatának köszönhetően. Ez nem más, mint a Merész csajok című alkotás, ami akkora siker, hogy már az ötödik évadnál tart. Három barátnő sorsának alakulásán keresztül kapcsolódhatnak be a nézők a Scarlet Magazin életébe. Fókuszban azok a témák vannak, amelyek minden nőt foglalkoztatnak, vagyis az ambíció, karrier, szex, szerelem, de még a nemi identitás keresése is.

A Merész csajok szereplői más-más karakterek, akik eltérő módon küzdenek meg az eléjük táruló akadályokkal. Közben végig ott állnak egymás mellett. A hátteret mindehhez New York izgalmas, csillogó oldala biztosítja, különböző partikkal, kiállítások megnyitóival, vitaműsorokkal. Viszonylag magas, 7,9-es pontszámot kapott a Merész csajok című sorozat az IMDB filmértékelő portálon, bár a nézők véleménye ebben az esetben sem volt egységes.

Egyesek szerint túlzásba vitték benne a politikát, más azt írta, hogy nagyszerű csajos film, de semmi köze a valósághoz. Sok érdekes hírt olvashatunk a sztárvilágból a világhálón. Többek között azt is megtudhatjuk, hogy milyen új alkotások vannak készülőben. A colore.hu szerint hamarosan érkezik a Resident Evil élőszereplős sorozata és már hivatalos a premierdátum is. Tény, hogy nem ez az első eset, amikor megpróbálják a Resident Evil játékot képernyő-kompatibilissé tenni, bár eddig még mindig kudarcba fulladt.

Azonban a Netflix még látott benne lehetőséget, újabb esélyt adott a sztorinak. A colore.hu megírja, hogy sorozat formájában láthatjuk majd az alkotást, a Netflix kínálatában. 2036-ban játszódik a történet, középpontjában Jade Wesker áll, aki a 14 évvel ezelőtti halálos vírus világszintű terjedését követően, New Raccoon Cityben próbál életben maradni. A sorozat két idővonalon fog futni, úgyhogy a múltba és a jelenbe egyaránt bepillantást nyerhetünk. A colore.hu portálon olvasható cikk szerint még nem lehet tudni, hogy mekkora sikere lesz a produkciónak, de a Netflix mindent elkövet, hogy ez sokak által kedvelt történet legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A Merész csajok nagy sikere
Previous post A magas organikus elérések ideje lejárt
A Merész csajok nagy sikere
Next post Hasznos útmutatást nyújt a gitár kotta