
Patria…
Badamzancsan a Gellérthegyet nézi. Mongol ő a javából (tehát semmiképpen sem az EU polgára), odahaza jurta várja, ám neki szíve-lelke idevágyik. Már tartózkodási engedélye is van, s most a letelepedési engedélyt szorgalmazza. Szerencsére már legalább 3 éve nem látta a jurtáját, mivel azóta itt él Magyarországon, méghozzá folyamatosan és jogszerűen: ez ugyanis a letelepedési engedély kérelmezésének egyik előfeltétele. Ebből logikusan következik, hogy van több is.
Ha Badamzancsan letelepedési engedélyért akar folyamodni – márpedig akar –, akkor elengedhetetlen, hogy Magyarországon a lakhatása és megélhetése biztosított legyen. Ugyanez áll az egészségügyi ellátások teljes körére is. Persze Badamzancsan mindezt nagyon jól tudja, hiszen a körültekintő mongol idejében tanulmányozta a letelepedési engedély igénylésére vonatkozó jogszabályokat. S ennek köszönhetően alighanem rövidesen elmondhatja majd: nem az a nemezjurta kell nekem, amelyik otthon vár, hanem amelyiket itt húztam fel a Dembinszky utca 42-ben!
More Stories
Milyen tényezők befolyásolják az elektromos robogó árát?
Érthető, ha a pénzünkért cserébe a lehető legjobb minőséget várjuk el. Nem képez kivételt ez alól az elektromos robogó sem....
Hatékony megoldások izomgörcs ellen
Az izomgörcs életünk számos pontján felütheti a fejét, legyen szó sportolásról, hosszas ülőmunkáról, vagy akár a pihenés közbeni hirtelen mozdulatról....
iPhone Tokok – Válaszd ki a legjobbat a stílus és védelem kombinációjáért!
Az iPhone tokok nem csupán a telefonod védelmét szolgálják, hanem lehetőséget nyújtanak arra is, hogy egyedi stílusodat kifejezd. Az Apple...
A vízum igénylésének folyamata
A vízum igénylése is fontos folyamat lehet, ha külföldi állampolgár szeretne hivatalosan tartózkodni Magyarországon. Ez a dokumentum lehetővé teszi számukra,...
Zet Casino és egyéb válaszok az unaloműzésre
Van, aki szerint hihetetlen, hogy a mai világban még lehet unatkozni, hiszen annyi minden a rendelkezésünkre áll a szórakozáshoz, a...
Nem csak a saját erőnk kell az alkohol legyőzéséhez
Az utóbbi években egyre többször feljön az a keresőszó, hogy independens vagy indie. Filmekben, zenében és még számítógépes játékokban is....