Segítség a bajban a vizgazfutesszerelo24.hu

Nagymamám Pest megyében él egyedül egy nagy családi házban. Sajnos a nagyapám már jó pár éve meghalt és a nagyanyám is elég beteges, de imádja a régi házat és a szomszédokat. Meglehetősen talpra esett is, azonban sajnos tavaly év vége felé volt egy epeműtétje, ami miatt több, mint egy hétre kórházba került. Amíg ő kórházban volt, én a szobáját készítettem elő, rendet raktam és készültem arra, hogy megfelelően tudjam fogadni, és olyan körülményeket teremtsek, amelyek alkalmasak a lábadozására.

Az utolsó napokban, mielőtt haza engedték volna a kórházból, egyik pillanatról a másikra elromlott a fűtés, én pedig nem tudtam elképzelni, hogy mihez kezdjek. El voltam keseredve, és persze dühös is voltam, mikor a telefonkönyvből próbáltam szakembert kinézni, és senki sem tudta vállalni, hogy azonnal kijön, és orvosolja a problémát. Végül nagymamát pár napig egy rokonnál tudtuk elhelyezni, amíg megoldódott a fűtés szerelése. Ma már nagyon dühös vagyok magamra, hogy idegességemben nem voltam elég körültekintő, és nem néztem szét az interneten fűtésszerelő ügyben, ugyanis azóta rátaláltam a legoptimálisabb megoldásra, akik Budapesten, sőt egész Pest megyében vállalnak javításokat.

Ez a cég pedig nem más, mint a vizgazfutesszerelo24.hu.

A cég azt hirdeti, hogy több mint 30 év munkatapasztalatával áll rendelkezésére a bajba jutott ingatlantulajdonosoknak, sőt akár egy órán belüli kiszállást ígér a meghibásodásokhoz.

Mindezt 0-24 órás ügyelettel kiegészítve teszi. A vizgazfutesszerelo24.hu weboldala telefonszámokkal, valamint hasznos információkkal áll rendelkezésre. Felsorolja azt a négy nagy területet, melyekben a legtöbbször kérik a javításokat. Ezek nem mások, mint a vízszerelés, a duguláselhárítás, a gázszerelés és a fűtés szerelés.  Ígéretük szerint, amennyiben felhívjuk őket telefonszámaik egyikén, akkor már egy hozzáértő kollégával kerülünk kapcsolatba, aki felteszi azokat a kérdéseket, melyek megválaszolása alapján fel is mérik a meghibásodást és annak valószínűsíthető orvoslását.

A munkájukra természetesen garanciát is vállalnak, amely az adott feladattól függően egy-két éves vagy akár 5 éves garanciát is jelenthet.

Hangsúlyozzák, hogy a szakembereik nem okj-s végzettségűek, akik tudásukat pár hónap alatt szerezték meg, hanem olyan tapasztalt szerelők, akik évekig tanulták a szakmát, és további hosszú évek gyakorlatával rendelkeznek.

További érv mellettük – ha az eddigiek nem bizonyulnának elegendőnek – , hogy munkájuk után természetesen számlát is adnak. Ez sajnálatos módon még mindig igazi kuriózumnak számít kis hazánkban, főleg, ha azt is számba vesszük, hogy ez a számla hiteles számla, ami azt jelenti, hogy a biztosító társaságok is elfogadják azt.

Az biztos, hogy ha még egyszer ehhez hasonló helyzetbe kerülök, már biztosan nem fog fájni a fejem, hisz tudom, hogy kit hívjak fel. Már le is mentettem a telefonomba a vizgazfutesszerelo24.hu elérhetőségeit.

ICL műtrágya Previous post ICL műtrágya a tápanyag utánpótlás egy kiváló formája